15 millió búzaszem program – a nemzeti összefogás ereje
2024. június 4. 18:53
A nemzeti összefogás egyik erős pillérének nevezte a Magyarok kenyere - 15 millió búzaszem programot az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke kedden Hajdúnánáson.
Jakab István a nemzeti összetartozás napja alkalmából rendezett Kárpát-medencei ünnepi eseményen azt mondta, "a tőlünk telhető módon segítettük és segítjük a rászorulókat", erről szól a Magyarok kenyere program, az az összefogás, ami az emberek lelkéből fakad.
"Igazi, erős, nemzeti összetartó erő, a nemzeti összefogás egyik erős pillére" - tette hozzá.
A politikus szerint "erős áthallás van" a nyugati nagyhatalmak trianoni és mostani politikája között: ahogy akkor sem az emberélet, sem a nemzet sorsa nem számított, Brüsszelben most is háborús uszítás zajlik.
Magyarország felelősséget vállal minden magyarért, így a kárpátaljai magyarokért is - hangoztatta Jakab István, megjegyezve, hogy egyre több magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak.
Azt mondta, június 9-én eldől Európa sorsa, ezért fontos, hogy minél többen a háború ellen, a békére szavazzanak.
Szólláth Tibor (Fidesz-KDNP), Hajdúnánás polgármestere a helyi trianoni emlékműnél, és a mellette lévő székelykapunál tartott megemlékezésen felidézte, hogy városuk 1916-ban 3200 székelyt fogadott be átmenetileg a harcok idején. Trianon ugyan "nyomorúságot" jelentett, de igyekeztek a rosszból jót formálni, és testvérként egymásra tekinteni a magyarok - fűzte hozzá.
Nagyné Legény Ildikó, a Magosz gazdasszony tagozatának elnöke arról beszélt, hogy az első világháborúban háromezer férfit vittek el a városból, közülük 642-en soha nem tértek vissza. A hajdúnánási nők ebben a nehéz helyzetben nemcsak a családjaikról gondoskodtak, de a gazdálkodásban is helytálltak - mondta.
Szigeti-Séra Natália, a kárpátaljai gazdasszony tagozat vezetője a mostani háborúban az otthon maradt nők felelősségéről beszélt, akik "védik, megtartják a családi fészket, cipelik a megnövekedett terheket". "E nap erősítse a hitet, az együvé tartozás érzését!" - tette hozzá.
A megemlékezés résztvevői megkoszorúzták a trianoni emlékművet.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.