Az időjárás vasárnap még a szombatihoz hasonlóan alakul, majd jön a váltás. Hétfőn nyugat felől megérkezik a csapadék, a héten tovább mérséklődik a meleg.
Várható időjárás az ország területén vasárnap éjfélig: Kora délelőttig túlnyomóan derült időre van kilátás, csak kisebb körzetekben lehet több felhős az égen, ahol kisebb zápor is előfordulhat. Ezt követően napos, gomolyfelhős időre van kilátás. A Dunántúlon képződik több gomoly, ott helyenként átmenetileg össze is állhat a felhőzet, egy-egy helyen záporeső sem kizárt. Késő délutántól fokozatosan vastagodó fátyolfelhőzet érkezik fölénk, késő este a Nyugat-Dunántúlon már erősen felhős vagy borult lesz az ég. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben időnkét megerősödik. A hőmérséklet délután 29 és 34, késő este 17, 27 fok között alakul.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.