Rendőrségi drónok és lovasrendőrök is segítik a védekezést
2024. szeptember 21. 10:19
Rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig lovasrendőröket is bevetnek a védekezési munkálatok során - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló szombati sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence kiemelte: a lovasrendőrök a terepjáróval sem megközelíthető helyszíneken, például a Margitszigeten segítik a védekezést.
Úgy folytatta: a rendőrségnek 14 hajója áll készenlétben, emellett be tudják vetni a helikoptereket is, továbbá 6 erősített teherautó és 2 Unimog (terepjáró képességű jármű) is rendelkezésre áll a védekezéshez.
Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a rendőrség munkatársai nemcsak a gátakon tudnak segítséget nyújtani, hanem lezárásokban, biztosításban, valamint vagyonmegóvásban is részt vesznek.
Jelezte továbbá, hogy a rendőrtanulók és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztjelöltjei is készen állnak a segítségnyújtásra.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.