Lakat alatt lévő polgármester távollétében megalakult a képviselő-testület
2024. október 7. 20:47

A korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatásban lévő polgármester, a júniusban újraválasztott Kiss László, illetve a hasonló okokból ugyancsak a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt lévő volt alpolgármester, Czeglédy Gergő távollétében megalakult hétfőn Óbuda-Békásmegyer új képviselő-testülete.

A helyhatósági törvény rendelkezése szerint az alakulóülést a polgármesternek kell vezetnie, ezért a testület korábban a

Pest Vármegyei Kormányhivataltól kért útmutatást, a hatóság pedig úgy rendelkezett, hogy az ülést a korelnök vezényelje le.

Az ülést Kiss László a büntetés-végrehajtási intézetből hívta össze. A korelnök, Ujfalvi István ismertette a napirendi pontokat, majd közölte, hogy Kiss László a testületi üléssel egyidőben a börtönben letette az esküjét, amelyet előtte egy ügyvéd jelenlétében is megtett.

Ujfalvi István (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) ismertette azt a levelet, amelyet a polgármester küldött az eseményre. Az írásban Kiss László "politikai bebörtönzöttként" aposztrofálta magát, és követelte "valamennyi politikai fogoly szabadon bocsátását, a politikai perek előkészítésének befejezését". Kijelentette, hogy nem követett el törvénytelenséget.

Mint írta: "Jelen eljárás illeszkedik a jelenlegi főpolgármester ellen konstruált, úgynevezett Városháza-ügyhöz, a célja a főpolgármester, velem együtt két budai és három pesti kerületi polgármester gyengítése, zsarolhatóvá tétele és esetleges bűntetőjogi felelősségre vonása hamis vallomások és a közvélemény manipulációja által."

Puskás Péter, a Fidesz helyi frakciójának vezetője kritizálta Kiss László levelét, a polgármester nyilatkozatát politikai performansznak minősítette. Közölte, hogy pártja nem támogatja a tanácsnokok kinevezését, mivel véleménye szerint azok korábban sem végeztek érdemi munkát.

Az alakulóülésen megválasztották a négy alpolgármestert, Béres Andrást, Őri Lászlót, Zábó Attilát és Burján Ferencet, a voksolásban a Fidesz képviselői nem vettek részt.

MTi
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
MTI Hírfelhasználó