Habár keddre virradóan egy hidegfront súrolta hazánkat, ez sok vizet nem zavar időjárásunkban. Nyugodt, évszaknak megfelelő időre van kilátás. A kevés felhő miatt azonban a hidegre érzékeny helyeken fagypont alá süllyedhet a hőmérséklet.
Várható időjárás az ország területén kedd éjfélig: Főként hazánk északi és keleti felében indul erősen felhősen vagy borultan a nap, és még elszórtan - de egyre kevesebb helyen - előfordulhat eső, záporeső. Napközben e tájakon nagyrészt szakadozik, csökken a felhőzet, de néhol maradhatnak tartósan felhős körzetek. Összességében a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás napsütésre van kilátás. Az északnyugatira, északira forduló szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik, majd délután mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 14 és 21 fok között alakul, de a legtovább felhős északkeleti körzetekben ennél hűvösebb lehet. Késő estére 3 és 13 fok közé hűl le a levegő.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
-
A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.