A magasban melegedés kezdődik, így gyors ütemű enyhülni kezd az idő, de lesznek olyan tájak, ahol még megreked a hideg.
Várható időjárás az ország területén hétfő éjfélig: Ma jellemzően erősen felhős idő várható kevés napsütéssel, de főként a délnyugati, déli tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet felhőzet, arrafelé több napsütésre számíthatunk. Északkeleten néhol gyenge vegyes csapadék előfordulhat. Éjjel nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet, de az Északi-középhegység tágabb környezetében és a főváros környékén (zúzmarás) köd, rétegfelhőzet képződhet, amely hétfőn napközben is tartósan megmaradhat, másutt általában fátyolfelhős, napos időre számíthatunk. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, ónos szitálás előfordulhat. A délies szelet ma nagyobb területen, hétfőn főként a Dunántúlon élénk, időnként erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között várható, de a szeles délnyugati részeken akár +4, +6 fok is lehet, míg a szélárnyékos, hóval borított északkeleti tájakon akár -10 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn nagyrészt 6 és 14 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon akár fagypont közelében maradhat.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Aszódon tartott vasárnap egy nyilvános rendezvényt a Galgagyöngye Tisza Sziget, melyen Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök is részt vett, de Magyar Péter erőszakos testőre nem hagyta, hogy kérdéseket tegyünk fel - számolt be az esetről a Vác Online.
Örömmel osztom meg a hírt: a brüsszeli European Parliamentary Forum on Sexual and Reproductive Rights (EPF) nevű szervezet engem is megtisztelt azzal, hogy vallási szélsőségesként bélyegzett meg legújabb tanulmányában - közölte Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára a Facebook oldalán.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálata – amelyről hétfőn délelőtt publikáltak egy jelentést – egymilliárdot meghaladó költséget, luxusberuházásokat és kirívóan pazarló beszerzéseket tárt fel a Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök számára kialakított dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.