Konkoly Thege László tájékoztatása szerint az ügy 19 vádlottja közül hét az általuk létrehozott bűnszervezet tagjaként vett részt a bűncselekmények elkövetésében. Egyikük még 2017-ben hozta létre azt a bűnszervezetet, amelynek segítségével különböző vállalkozások dolgozóit fiktív cégekbe jelentették be annak érdekében, hogy a foglalkoztatók el tudják titkolni adó- és járulékfizetési kötelezettségeiket és hamis számlák befogadásával jogosulatlanul vonhassanak le általános forgalmi adót.
A vádirat alapján a céghálózatba tartozó, tényleges gazdasági tevékenységet nem végző társaságokat - részben szlovák állampolgárságú - tisztségviselőik helyett a bűnszervezet vezetői irányítottak egy központi irodából. Itt készítették elő azokat a színlelt szerződéseket, amelyeket a megbízók jellemzően a fővállalkozókkal kötöttek meg. A rövid életű alvállalkozói cégek alapvetően a munkavállalók fiktív bejelentésére, illetve valótlan tartalmú számlák kiállítására szolgáltak, működtetésükben könyvelők és ügyvédek is közreműködtek.
A bűnszervezet tevékenységének 2021 szeptemberében a rendőrség összehangolt akciója vetette véget, amelynek során a hálózat két vezetőjét és egy tagja elfogták, majd a bíróság döntött letartóztatásukról. A nyomozás azóta az állami költségvetésnek okozott milliárdos vagyoni hátrányt tárt fel - jelezte a szóvivő.
A főügyészség a terjedelmes nyomozati anyag alapján jelentős, illetve különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja a korábbi gyanúsítottakat, akikkel szemben végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztés, továbbá pénzbüntetés kiszabását javasolta az ügyben eljáró bíróságnak - tette hozzá Konkoly Thege László.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.