A mi feladatunk az, hogy az itt élő népek és népcsoportok békességben éljenek, mert akkor nehezebb újra egymásnak feszíteni népeket és országokat - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vállajon, ahol emlékművet avattak a nyolcvan évvel ezelőtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére.
Soltész Miklós emlékeztetett, Vállajról és a szomszédos Mérkről csaknem ötszáz embert hurcoltak el, a környékről pedig, a szatmári svábok közül több mint ötezret. Hozzátette, az akkori Magyarország területéről mintegy 300 ezer ember tűnt el vagy szenvedett a málenkij robot során.
Az államtitkár úgy fogalmazott, tiszteletet, becsületet és köszönetet érdemelnek azok, akik szenvedtek a munkatáborokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy évtizedekig tagadnia és hallgatnia kellett azoknak is, akik egyáltalán túlélték és hazatérhettek.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a nemzetiségi célú, energiahatékonyságot elősegítő beruházásokról a budaörsi német nemzetiségi Jakob Bleyer Heimatmuseumban tartott sajtótájékoztatón 2024. december 23-án. Az eddigi 600 millió forint helyett 2025-ben 800 millió forintos keretösszeget pályázhatnak meg a nemzetiségek energiahatékonysági beruházásaikra. MTI/Illyés Tibor
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
-
Az államfőnek nem biztos, hogy szóba kellene állnia egy uszító, hergelő, s főleg bomlasztó, diktátori hajlamokkal „megáldott” figurával, akinek az országban semmilyen valós politikai hatalma nincs (csak Brüsszelben vannak képviselői, igaz, azok is „agyhalottak”) – veti fel Kövesdi Károly.
-
A Szent Korona jelentőségét igazolja, hogy csak az lehetett Magyarország törvényes uralkodója, akit a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, az esztergomi érsek által celebrált misén, a Szent Koronával koronáztak királlyá – idzi fel a múltat Homa János.