Horvát elnökválasztás - Milanovic győzött
2025. január 12. 20:13

Az exit poll adatok szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztást.

Horvát elnökválasztás

A győztes – hirado.hu

A hivatalos részeredmények szerint Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

A horvát választási bizottság által 98,88 százalékos feldolgozottság alapján közzétett adatok szerint Milanovic a szavazatok 74,58 százalékát, legfőbb kihívója, a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által támogatott Dragan Primorac pedig a 25,42 százalékát szerezte meg.

Két héttel ezelőtt, az elnökválasztás első fordulójában is Milanovic győzött: akkor a voksok 49,09 százalékát gyűjtötte be, míg Primorac 19,35 százalékkal került a második helyre.

A második fordulóban a szavazásra jogosultak 44,15 százaléka járult az urnák elé, a részvétel így közel két százalékkal alacsonyabb volt, mint az első fordulóban (46,03 százalék).

Győzelmi beszédében Zoran Milanovic megköszönte a nagyszámú támogatást.

"Nagy nap ez számomra, ezt a győzelmet munkám elismerésének és jóváhagyásának tekintem"
- mondta, hozzátéve, hogy a mai eredmény a horvát nép üzenete mindazoknak, akiknek ezt hallaniuk kell.

Mint mondta, kezet nyújt a kormánynak, mert ez a kötelessége.

"Tartani fogom magam az alkotmányhoz, mert ez az én programom és ezzel a szavazóim 75 százaléka egyetértett. Nem hatalmat akarok, mert ez nem a hatalomról szól, hanem a kötelességről, kötelességem egyensúlyt teremteni" - hangsúlyozta.

Megjegyezte, nem fog nyomást gyakorolni a kormányfőre, de beszélniük kell.

Primorac megköszönte a HDZ-nek a támogatást és a választópolgároknak, hogy elmentek szavazni. Milanovicnak azonban nem gratulált a győzelemhez.

"Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy az állampolgárok megismerjenek. Egy jobb, más, büszkébb Horvátország vízióját ajánlottam fel. A választópolgárok egy része nem választotta ezt a programot, ezt a víziót, de ez a demokrácia joga"
- fogalmazott.

Az 58 éves, jogi végzettségű Zoran Milanovic a belgiumi Flamand egyetemen tudományos fokozatot szerzett, Brüsszelben pedig posztgraduális diplomát európai és összehasonlító jogból. A kilencvenes évek elején a zágrábi kereskedelmi bíróságon, majd később a horvát külügyminisztériumban dolgozott. 1996-tól az ország NATO-missziójának tanácsadója volt Brüsszelben. 1999-ben tagja lett a Szociáldemokrata Pártnak (SDP), 2007-től pedig megválasztották a párt elnökének.

Pártjával az első parlamenti választásokat elveszítette, de megőrizte pozícióját. 2011-ben a Kukurikú-koalíciónak nevezett balközép-liberális koalícióval megnyerte a választásokat, 2016-ig Horvátország miniszterelnöke volt. Az SDP 2014-ben elveszítette az európai parlamenti választásokat, 2016-ban pedig a horvát parlamenti választásokat is.

Ezt követően Milanovic lemondott a pártelnöki tisztségéről, és tanácsadói vállalkozást indított: konzulensi szolgáltatásokat nyújtott nyugat-balkáni országoknak. 2019-ben jelent meg újra a horvát közéletben, miután bejelentette, hogy indul az elnökválasztáson. A második fordulóban Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban lévő elnököt győzte le.

Az államfő mandátuma öt évre szól, és a horvát alkotmány értelmében minden elnökjelölt legfeljebb két ciklusra választható meg. Milanovicnak így ez az utolsó mandátuma elnökként.

mti
Címkék:
  • Rossi elemzése nem rossz, de…
    Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
  • Önkormányzatokat söpörhet el a beköltözési hullám
    Egy közösség dönthet úgy, hogy feltételekhez köti a beköltözést és az ingatlanszerzést a területén, mert nincs már elég ingatlana és nem bírja a kommunális infrastruktúrája, vagy éppen csak a hagyományait szeretné megőrizni.
  • Klarissza nővér és a csend gyógyító ereje - Csendes elvonulásokat szervez a katolikus nemzeti kegyhely
    Egy apáca és egy ferences szerzetes vezetésével csendes elvonulásokat szerveznek katolikus nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton. Takács M. Klarissza ferences szegénygondozó nővér szerint a csend gyógyít, tisztít és segít észrevenni a belső kérdéseket, amelyek talán már régóta várják a választ.
  • Latorcai Csaba: A kormány számára a vidék érték, a DK számára nevetséges
    Móring József Attila, somogy vármegye országgyűlési képviselője intézett kérdést Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejelsztési miniszterhez, hogy a kormány milyen lépéseket tesz a Somogy vármegyei vidék fejlesztése érdekében. Az országgyűlésben Latorcai Csaba válaszolt a kérdésre. A parlamenti államtitkár hangsúlyozta, hogy képviselő úr választókörzetében is számos beruházás valósult meg az elmúlt években, de Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció képviselője, nem éppen demokratikus módon bekiabált és nevetségesnek nevezte, hogy a kormány minden korábbinál több pénzzel támogatja a települések fejlődését, a vidék megerősödését.
MTI Hírfelhasználó