A Kulturális és Innovációs Minisztérium novemberben elindítja a Kós Károly programot a tájházak támogatására – jelentette be a tárca kultúráért felelős államtitkára pénteken a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetségének XXII. Országos Szakmai Konferenciáján Kiskőrösön.
Závogyán Magdolna a konferencia megnyitóján elmondta, a program célja, hogy erősítse a kulturális színterek közösségi programjainak aktivitását, illetve minél több látogató és érdeklődő bevonását.
Ismertette, a programnak köszönhetően a tájházak akár egymillió forintos támogatásban is részesülhetnek, amelyet nemcsak a szakmai és közösségi programok megvalósítására, hanem a közösségi terek megújítására is fordíthatnak.
Ez a lehetőség biztosítja azt, hogy a tájházak a jövőben még inkább a helyi közösségek élő, pezsgő kulturális központjaivá váljanak – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: bízik abban, hogy a program hathatósan hozzájárul a helyi közösségek egyedi kincseinek bemutatásához.
Závogyán Magdolna kitért arra, hogy a kor, melyben élünk, olyan kulturális, szellemi közeget teremt, mely szándékosan vagy közvetett módon gyengíti az identitásunkat és a kultuszteremtés, a kultuszmegőrzés ellen hat, ezért fontosak az ilyen szakmai konferenciák.
Azt mondta, a tájházak a nemzeti emlékezet terei is, amelyek "nem csupán tárgyi emlékek gyűjtőhelyei, letűnt idők, régmúlt életformák itt maradt hírmondói", hanem "hihetetlen energiák járják át ezeket a helyeket".
A tájházak kultuszhelyek a településeken, és "ha az emlékezet terét a közösség nem elsősorban turisztikai látványosságnak tekinti, hanem saját múltja, jelene és jövője szerves részének, akkor elmondhatjuk, nemzetformáló erők birtokában vagyunk" – hangsúlyozta Závogyán Magdolna.
Az államtitkár kiemelte: erős és helyi identitás nincs a múlt ismerete, a gyökerek tudatos feltárása, a kulturális örökség megőrzésének igénye nélkül, erős nemzet pedig nincs a múltjára, a hagyományaira büszke, összetartó közösségek nélkül.
Závogyán Magdolna felhívta a figyelmet arra, hogy a kulturális kormányzat kiemelt feladata és felelőssége ehhez figyelemmel és támogatóan jelen lenni minden egyes cselekvőképes közösség mellett. Ez állami oldalról a jelenlét, a megfelelő jogszabályi környezet megteremtése, a szakmai platformok erősítése és támogatási programok metszetével lehetséges – fűzte hozzá.
Domonyi László (Fidesz-KDNP), Kiskőrös polgármestere úgy fogalmazott, hogy a tájházak összekötik a múltat a jelennel, és a jövőbe mutatnak. Mint mondta, a tájházak célja a tudásátadás és a közösségalkotás, valamint fontos, hogy mindig tele legyenek élettel, vendégekkel, programokkal, és vonzó célpontot jelentsenek egy-egy településre érkezők számára.
Vedelek Norbert (Fidesz-KDNP), a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos megőrizni azokat a szimbólumokat, hagyományokat, értékeket, amik egy adott közösséget szolgálnak. Azt mondta, az értékek átadásának, az identitás megőrzésének kitűnő helyszínei a tájházak és a szabadtéri múzeumok.
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
A miniszterelnök szerint Magyarország érdeke, hogy Ukrajna mint állam fennmaradjon, de ez nem jelentheti azt, hogy „mi tartsuk el és mi tartsuk fenn” a szomszédos országot.
"Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni, miközben, amikor kormányon voltak, semmit nem tettek, ezt követően pedig, amikor csak lehetett, következetesen akadályozták a szabályozás szigorítását" - olvasható Soltész Miklós bejegyzésében.