Marozsán Fábián két játszmában legyőzte a 21. helyen kiemelt kanadai Félix Auger-Aliassime-et, ezzel bejutott a legjobb 32 közé a 9,2 millió dollár (3,6 milliárd forint) összdíjazású torontói keménypályás tenisztornán.
A világranglistán 56. magyar játékos szeles időben csapott össze a hazaiak jelenlegi legjobb teniszezőjével, aki 28. az ATP rangsorában, de állt már a hatodik helyen is.
Auger-Aliassime a mérkőzés elején egyből brékelt, vezetett 3:0-ra és 4:1-re is, de a következő öt gémet Marozsán nyerte, így 43 perc alatt szettelőnybe került. A második játszmát is a kanadai játékos kezdte jobban (2:0), de a Vasas SC sportolója ezúttal egyből visszabrékelt, 1:2-nél 0:40-ről hozta az adogatójátékát, majd 3:3-nál 15:40-ről nyert gémet fogadóként.
Amikor Marozsán a meccsért szervált, Auger-Aliassime-nak még volt egy bréklabdája, de a magyar játékos második szervából ütött ásszal ezt is hárította, és utána két remek ponttal lezárta a csatát.
A magyar szövetség közösségi oldala szerint Torontóban legutóbb 1978-ban jutott magyar a 3. fordulóba, akkor Taróczy Balázs végül a negyeddöntőben fejezte be a szereplését. Marozsán Fábiánra a következő körben a 13. kiemelt olasz Flavio Cobolli (17.) vár, pénteken.
Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián – Felix Auger-Aliassime (kanadai, 21.) 6:4, 6:4
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.
Horváth László a közösségi oldalán megosztott videójából kiderült, hogy elsőként a Baptista Tevékeny Szeretet Misszióval írtak alá együttműködési megállapodást: a szervezet országszerte 300 településen, 1500 elhivatott munkatárssal, naponta közel 19 ezer embernek nyújt segítséget, köztük szenvedélybetegeknek is.
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".