táplálkozás
  • 2021-ben lehet egyszámjegyű az szja
    Magyarország fejlődik a leggyorsabban az unióban - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek. A hétfői lapszámban megjelent interjúban Varga Mihály azt mondta, hogy a kormány már hozzálátott a második gazdaságvédelmi akcióterv kidolgozásához, az új intézkedésekről a jövő év első felében születhet döntés.
  • A magyar gazdaság a magyar vállalkozásokat hozza helyzetbe
    A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a magyar iparban a legnagyobb, 70 százalékos a high-tech aránya, Németországgal és Dániával van egy szinten. Ráadásul Magyarországon az unortodox, patrióta gazdaságpolitikának köszönhetően több mint harmadával nőtt az egy évben előállított hozzáadott érték – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára vasárnap az MTI-nek Washingtonban, ahol bemutatták legújabb, Egyensúlyteremtés című könyve angol nyelvű változatát.
  • Orbán Viktor: Közép-Európa nehéz próbatételek előtt áll
    „Nehéz próbatétel előtt állunk, mert az előrejelzések szerint a nyugat-európai gazdaságokra hidegebb, borúsabb idők jönnek” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pozsonyhoz tartozó Dévényben vasárnap.
MTI Hírfelhasználó