Kerkez Milosra, Horváth Krisztoferre és Nego Loicra sem számíthat Marco Rossi szövetségi kapitány a soron következő NL-mérkőzéseken. A távolmaradók helyére a Bolton támadója, Schön Szabolcs, a Herthában szereplő Dárdai Pál, valamint a DVTK szélsője, Gera Dániel került, utóbbi első alkalommal vehet részt az A-válogatott összetartásán.
Az edzés egyértelművé tette, hogy a festői szépségű, rétektől és erdőktől zöld hegyek között fekvő település lakói a szívükbe zárták a magyar csapatot, és nem csak mondják, tényleg szeretnék is, hogy az A csoportból a házigazda németek mellett a magyarok jussanak tovább.
A válogatottat mintegy kétszázan fogadták, többnyire helyiek és néhány környéken dolgozó magyar. A helyi sportklub ifjú növendékei magyar zászlókat lobogtatva várták a játékosokat, miközben azt skandálták, hogy "Ungarn".
A Puskás Arénában oda kell tenniük magukat, hogy megtartsák a szurkolóikat és megőrizzék a válogatottat körülvevő hangulatot, melynek nagy szerepe van a sikerekben. Hangsúlyozta, "ezt a légkört a lehető legtovább fent kell tartani" – mondta a maestro.
A lengyel Daniel Stefanski sípjelére közép-európai idő szerint csütörtökön 18 órakor kezdődik a bolgár-magyar mérkőzés, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetít.
"Akarva-akaratlanul látjuk a híreket. Amennyire lehet ebben a helyzetben, tájékozottak vagyunk. Alapvetően úgy készülünk, hogy lesz mérkőzés, és szeretnénk a pályán bebiztosítani kijutásunkat az Eb-re" - mondta az MTI érdeklődésére a hétfői sajtótájékoztatón Dibusz Dénes.
Kötelező győzelem a magyar nemzeti tizenegy számára a Puskás Arénában sorra kerülő meccs, a litvánok elleni Európa-bajnoki selejtező. A Rossi-legénység kemény edzést tartott Telkiben hétfőn.
"A montenegrói válogatott tapasztaltabb és fizikálisan nagyon erős játékosokból áll. Nem könnyű ellene futballozni, de a lehető legjobban felkészültünk. Azért jöttünk, hogy megpróbáljunk nyerni" - beszélt Rossi az ellenfélről az MTI érdeklődésére.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A csődület egyik elsőszámú vezetőjét szintén erőpolitikával mentették ki a jogállamiság követelményei alól úgy, hogy megszavazták: ne kelljen megmutatnia megalapozott Covid-korrupciógyanúra okott adó SMS-üzeneteit a nyilvánosságnak. Így a korrupciógyanú sűrű felhői továbbra is ott gomolyognak az Európai Parlament széksorai között és fölött.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!