
Raktár
-
2025. augusztus 5. 08:00Kijev azzal is erősíti, hogy titkosszolgálati eszközökkel igyekszik beavatkozni a magyar belpolitika legalapvetőbb kérdéseibe, segítve annak a Tisza Pártnak a kampányát, amely egy petícióval, és az aköré szervezett mozgósítással is támogatta azt, hogy keleti szomszédunk az Európai Unió tagjává válhasson.Címkék:
-
2025. július 20. 05:38Donald Tusk infantilis árulására, amivel a lengyel nemzetet, a lengyel hazát éppen kiszolgáltatja a nagytőkés (természetesen nem létező) háttérhatalomnak, úgy is tekinthetünk, mint a lengyelek történelmi másnaposságára, amit a kijózanodás fog követni - ért az idők jeleiből Kövesdi Károly.Címkék:
-
2025. július 16. 19:03Gulyás Gergely minden magyar politikai erőt arra szólított fel, hogy ítélje el az Európai Bizottság költségvetés-tervezetét, mert aki ebben a formában ezt a költségvetést támogatja, "annak Ukrajna fontosabb, mint Magyarország".Címkék:
-
2025. július 12. 08:04Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.Címkék:
-
2025. július 10. 19:54Orbán Balázs közölte: miközben az Európai Parlamentben "a liberális elit kimentette" Ursula von der Leyent, ő beszédet mondott egy Ukrajna újjáépítéséről szóló konferencián és még több finanszírozást ígért a háború folytatásához.
-
2025. július 7. 00:00A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.Címkék:
-
2025. július 2. 13:18A korrupt brüsszeli szélsőség, miután a saját zsebét megtömte, a szorgalmas magyar gazdákat a szegénységbe akarja taszítani. A kormány ellenáll a hungarofób - tehát rasszista - EU-támadásoknak.Címkék:
-
2025. július 2. 05:43A balliberális indulatok láttán valóban elhihetjük, hogy ezek az elvetemült figurák akár katonai erővel is nyomást gyakorolnának ránk, csak hogy megtörjenek és engedelmes brüsszeli lakájokká változtassanak bennünket - fogalmaz Bánó Attila.Címkék:
-
2025. június 26. 21:47A 27-ből 26 tagállam álláspontját tükröző dokumentum megerősítette a tagállamok elkötelezettségét az igazságos és tartós béke mellett, az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog alapján. A Tanács üdvözölt minden olyan kezdeményezést - köztük az amerikai kormányzatét is -, amelyek a háború diplomáciai lezárását célozzák.
-
2025. június 26. 11:28Arra a felvetésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az EU-csúcson mégis meg fogják kerülni Magyarországot, és 26 vagy 25 tagállam közös nyilatkozatot fogad el Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban, a kormányfő azt mondta: Ukrajna európai uniós tagsága ügyében Magyarországot nem lehet megkerülni, mert a végén, illetve a tárgyalások során egy-egy klaszter megnyitásához is egyhangú döntés kell.Címkék:
További tartalmak:
Hírnapló
-
23:02
Orbán Viktor fogadta Zoran Milanovic horvát köztársasági elnököt
-
22:03
Magyar Kulturális Hét kezdődött Sanghajban
-
21:04
Református Művészeti Iskolák Kárpát-medencei Találkozója
-
20:09
Figyelmeztetésből ölték meg egy kábítószerellenes aktivista testvérét
-
19:35
Harrach Péter: Az emlékezet egységet kovácsol - Megemlékezést tartott a KDNP a Fiumei úti sírkertben
-
19:05
Rétvári Bence: 2010-hez képest mintegy 1200 milliárd forinttal többet költ a kormány közbiztonságra
-
18:03
Megölte volt élettársát
-
17:04
Bakondi György: hiába aktiválta Brüsszel a migrációs paktumot, Magyarország azt nem hajtja végre


