Egyre súlyosabb a dollárbaloldal botránya
A Fidesz országgyűlési képviselője jelezte, hogy az ügy bonyolultsága miatt az Állami Számvevőszék vizsgálata hónapokig is elhúzódhat.
2023. március 27. 16:20

– Bebizonyosodni látszik, hogy a tavalyi országgyűlési választást megelőző kampány idején többmilliárdos támogatás érkezett az Egyesült Államokból a hazai baloldali pártokhoz, ami tiltott pártfinanszírozásnak minősülhet. A titkosszolgálat már jó ideje nyomoz, az Állami Számvevőszék pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is bevonta a vizsgálódásba – mondta el Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője a napirend előtti felszólalásában. Mint jelezte, a politikai botrány egyre nagyobb és súlyosabb. Kiemelte, hogy az ÁSZ törvényi kötelezettségének tesz eleget, amikor a parlamentbe jutott pártok kampányköltéseit vizsgálja, amire egy évük van.

– Windisch Lászlónak, az ÁSZ elnökének a beszámolója szerint ez nem fog megtörténni. Ahogy a Számvevőszék haladt előre a baloldali pártok különböző számláinak, költéseinek az ellenőrzésével, pénzügyi visszaélések és tiltott támogatások gyanújával szembesült – szögezte le a kormánypárti politikus.

Bánki Erik kiemelte, hogy az ügy bonyolultsága miatt a vizsgálat hónapokig is elhúzódhat. – Az elmúlt harminc év legsúlyosabb pártfinanszírozási botrányával állunk szemben. Minden állampolgárnak jogában áll tudni, hogyan próbálták meg külföldről befolyásolni a magyar választási eredményeket – tette hozzá. Szót ejtett arról is, hogy az ÁSZ elnöke a parlament gazdasági bizottságának az ülésén személyesen számolt be a vizsgálat eddigi eredményeiről. – Az ÁSZ számára nyilvánvalóvá vált, hogy Márki-Zay Péter fémjelezte Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz érkezett támogatás a hat baloldali párt választási eredményeit is döntően befolyásolhatta – ismertette Bánki Erik.

– Rendkívüli erős a gyanúja a tiltott pártfinanszírozásnak, ha pedig ez bebizonyosodik, akkor annak következménye kell hogy legyen – húzta alá. Válaszában Répássy Róbert, az igazságügyi minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, hogy példa nélküli, ami történt. – Ha bebizonyosodik, hogy a baloldali pártok külföldi támogatást kaptak, akkor ennek a párt- és a választási törvények szerint súlyos következményei vannak – jegyezte meg.

Magyar Nemzet
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Szegedi Borfesztivál
    A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
  • A nemzetiségek közötti béke üzenetét közvetíti a világ felé Magyarország
    Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.
  • Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben - Videó
    Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.
MTI Hírfelhasználó