Gróf Széchenyi István díjugrató emlékverseny
A magyar díjugrató csapat célja - amint azt Szotyori-Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség díjugrató szakágának elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta -, hogy július végén a prágai kvalifikációs versenyen az olimpiai kvótaszerzéshez szükséges első kettő között végezzen.
2023. május 20. 22:11

A későbbi második helyezett Szuhai Péter a 37. Gróf Széchenyi István díjugrató emlékverseny harmadik napjának legrangosabb versenyében, a Honvédelmi Minisztérium díjáért kiírt díjugrató világkupa és olimpiai minősítő díjugratás versenyszámban a Nemzeti Lovardában 2023. május 20-án. MTI/Bruzák Noémi

Szuhai Péter volt a legjobb magyar a 37. Gróf Széchenyi István díjugrató emlékverseny harmadik napjának legrangosabb versenyében: Chacco's Girlstar nyergében a második helyen végzett szombaton a világkupa és olimpiai minősítő versenyszámban, a budapesti Nemzeti Lovardában.

A Honvédelmi Minisztérium díjáért rendezett számban 36 lovas indult, köztük 11 hazai versenyző. A 14 akadályból - a kettessel és a hármassal 17 erőkifejtésből - álló pályán 90 másodperc volt a szintidő, azon túl másodpercenként egy hibapont járt, míg az akadályveréseket négy hibaponttal büntették. A vonalvezetés és a 155 centiméteres akadályok a mezőny nagy részének nem okoztak komoly gondot, ugyanakkor hibátlan teljesítmény csak hét akadt, köztük Szuhai Péteré.
   
A némileg átalakított, lerövidített pályán ők heten szerepeltek az összevetésben, melyben már a gyorsaság is számított. Hatan mentek végig megint hiba nélkül, a legrövidebb idő, 41.04 másodperc alatt a csapatban 2012-ben olimpiai bronz-, egyéniben 2010-ben világbajnoki ezüstérmes Abdullah al-Sarbatli. A szaúdi lovasra sokat kellett várni, mert lova, Kannabis van de Bucxtale az alappályán két patkóját elveszítette, így ezeket a verseny ügyeletes kovácsának pótolnia kellett. Az új patkókkal a páros hatalmas iramban hibátlanul teljesítette a pályát, a versenybíróság azonban - a szervezők közlése szerint - állatorvosi döntéssel megerősítve diszkvalifikálta a párost. A győzelmet így az osztrák Gerfried Puck szerezte meg Equitron Melody Vd Smidshoeve nyergében, 43.61 másodperces eredménnyel. Az eredetileg harmadik Szuhai Péter 44.82-vel lett második, az ukrán Alisza Danilova (Cossinelle) pedig 46.34-gyel harmadik.
   
A hazaiak közül az első pályán négy hibaponttal teljesített ifj. Szabó Gábor (Mezőhegyes Chabala), Czékus Zoltán (Ricola), ifj. Szentirmai Ferenc (Quandro Blue PS), ifj. Kövy András (E-UP), ifj. Lázár Zoltán (Diablo), Mráz Tamás (BN Silver), nyolccal Jármy Vince (Melypso Blue PS FRH), Vándor Zsófia (Leopard of Ballmore), Szuhai Gyula (Lawisangos), míg Ács-Heibl Ágnes (Tripl X) öt akadályt vert, azaz húsz hibaponttal fejezte be az 58 ezer euró összdíjazású számot.
   
A magyar díjugrató csapat célja - amint azt Szotyori-Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség díjugrató szakágának elnöke csütörtökön az MTI-nek elmondta -, hogy július végén a prágai kvalifikációs versenyen az olimpiai kvótaszerzéshez szükséges első kettő között végezzen. Az ötkarikás részvételhez ugyanakkor az is szükséges, hogy ló és lovasa minősüléssel rendelkezzen, melyet az ilyen, 155 centiméteres akadályokkal rendezett és pályaépítés szempontjából a nemzetközi szövetség előírásának megfelelő versenyen lehet megszerezni azzal, hogy az adott lovas legfeljebb négy hibaponttal megy végig a pályán.
   
A csaknem 150 ezer euró összdíjazású versenyhétvége másik legfontosabb versenyszáma a Szerencsejáték Zrt. Grand Prix-je lesz vasárnap.

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik szuverenitásunkat
    "Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
  • Szegedi Borfesztivál
    A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
  • A nemzetiségek közötti béke üzenetét közvetíti a világ felé Magyarország
    Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.
MTI Hírfelhasználó