A 27. Jász világtalálkozó
Azt lehet megtanulni a jászoktól, hogy nem szabad tűrni az alávetettséget, az önkényt sem Nyugatról, sem Keletről, továbbá hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik, annak "nincs ára", valamint ha a nemzetről, a nemzetségről van szó, akkor teljes összefogás alakul. Manapság is ismerős gondolatok - mondta Kocsis Máté.
2023. július 1. 15:09

Hagyományőrzők kürtöt fújnak a 27. Jász világtalálkozó díszünnepségén Jászdózsán 2023. július 1-jén, a három napon át tartó rendezvény második napján. MTI/Komka Péter

A jászok sosem tűrték az elnyomást sem Nyugatról, sem Keletről - mondta a Fidesz frakcióvezetője szombaton Jászdózsán, a három napon át tartó 27. Jász világtalálkozó második napján tartott díszünnepségen. Kocsis Máté szerint a jászoktól azt is meg lehet tanulni, hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik.

A kormánypárti politikus, aki a rendezvény fővédnöke is, elmondta: a világtalálkozó a jászok történelmi hagyományainak ápolásáról, kultúrájuk, öntudatuk megőrzéséről szól.
   
Emlékeztetett arra, a jászok elődei akkor is a Kárpát-medencében voltak, amikor a többi, később a magyar nemzetséghez sorolt nép még nem. Kevés olyan nagy múltú, kalandos történetű nép van a magyar történelemben, mint amilyen a jász - mondta, megjegyezve: a jászok sosem voltak földesúrnak alávetve, sosem tűrték az elnyomást és csakis a nádornak tartoztak számadással.
   
Ez az a kiváltáság, érték, erő, amely a jászokban van, és amit "minden más magyarnak meg kell tanulnia" - hangsúlyozta. Felidézte, hogy 1745-ben a jászok a maguk erejéből váltották vissza a szabadságukat 580 ezer rajnai forintért és bár ez az összeg akkor megegyezett az ország teljes éves költségvetésével, kifizették - közölte.
   

"Mit tanulunk mindannyian magyarok a jászoktól?" - tette fel a kérdést Kocsis Máté.
   
Szerinte azt lehet megtanulni a jászoktól, hogy nem lehet tűrni az alávetettséget, az önkényt sem Nyugatról, sem Keletről, továbbá hogy a nemzet jövőjét és a szabadságot nem pénzben mérik, annak "nincs ára", valamint ha a nemzetről, a nemzetségről van szó, akkor teljes összefogás alakul. Manapság is ismerős gondolatok - fűzte hozzá.
   
A frakcióvezető úgy fogalmazott, a jászoktól csak tanulni lehet, "most van igazán szükség a jászok hitére, a jászok elveire és a jászok erejére".
   
Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a rendezvény védnöke a jászokat összetartó közösségnek nevezte. Hozzátette: míg más országok a válságokba beleroppantak, addig "mi, magyarok talpon maradtunk" és ez csak a jászok példája alapján megvalósult összefogásnak köszönhető.
   
Borbás Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei közgyűlés alelnöke (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a jászok őrzik a szülőföld hagyományait és az ősöktől kapott identitást. Ezekből kell erőt meríteni és átadni a következő generációnak - mondta.
   
Baranyi Sándor, Jászdózsa polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a szülőföld szeretete köti össze a jászokat, a helyben élőket és elszármazottakat.
   
A rendezvényen részt vettek a jász települések polgármesterei, a jász- és a kunkapitányok.
   
A Szent Mihály téri díszünnepségen átadták a jászsági és települési díjakat. Az idei Jászságért díjat Mozsár Lászlóné, Jászágó polgármestere (Fidesz-KDNP) kapta.
   
Szöllősi Sándor leköszönő jászkapitány beszámolója után Kiss Gábor leendő jászkapitány beiktatása következett.
   
A jászok első világtalálkozóját 1995-ben Jászberényben tartották a jász redemptio, azaz a jász önmegváltás 250. évfordulója alkalmából. A jász önmegváltás története 1702-ben kezdődött, amikor I. Lipót császár eladta a jászok és kunok lakta területeket a Német Lovagrendnek. Az ottélők azonban ebbe nem nyugodtak bele, és 1745-ben saját pénzükön visszavásárolták szabadságukat és régi kiváltságaikat.    

MTI
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó