Puskás Balázs, a Don Bosco Szalézi Társasága jogi és tanügyigazgatási referense, Gudrun Kugler, az Osztrák Nemzeti Tanács tagja, az Osztrák Néppárt képviselője és Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője (b-j) a Christian Democratic és a kereszténydemokrata Szent István Intézet szervezte A kereszténydemokrácia esélyei és lehetőségei Európában című pódiumbeszélgetésen Budapesten 2023. szeptember 15-én. MTI/Lakatos Péter
A 21. századi európai politika legfontosabb hadszíntere az identitás kérdése lesz - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője Budapesten.
A kormánypárti politikus a Christian Democratic és a kereszténydemokrata Szent István Intézet szervezte A kereszténydemokrácia esélyei és lehetőségei Európában című pódiumbeszélgetésen kiemelte, azt tapasztalják Európában, hogy a keresztény értékeket egyre inkább háttérbe akarják szorítani.
Mintha ezt meghaladták volna, ez egy múzeumba való dolog lenne, egy poros vitrinbe kellene zárni, mert eljött egy sokkal jobb és fontosabb korszak, a progresszív liberalizmus - fogalmazott.
A liberalizmus relativizálni próbál minden értéket, és megkísérel minden kapaszkodót elvenni, ami a nemzeteket megtartotta évszázadokon át, itt, Közép-Európában is - fejtette ki, ezen értékek között említve a nemzetet, a családot, a hitet, a nemeket és a házasság fogalmát.
Megpróbálják ezeket elvenni, mondván, nem minden az, aminek látszik, és mindebből a liberális gondolkodás alapján aztán egy közönyös massza lesz - mutatott rá, kijelentve: a 21. századi európai politikában a legfontosabb hadszíntér az identitás kérdése lesz.
Szólt arról is, hogy azokat, akik megvallják és a politikában képviselik a keresztény értékeket, folyamatos támadás alá helyezik, és rögtön különböző címkékkel illetik.
Nacsa Lőrinc a legfontosabbnak a közösségépítést nevezte. Ott kell lenni a politika minden területén, az intézményekben, "bátor kereszténynek kell lenni" - hangoztatta. Sokszor látják Nyugat-Európában, bár vannak keresztény politikusok, ezt nem merik megvallani és a mindennapokban a közbeszéd részévé tenni - mondta.
Rámutatott: olyan európai, nemzetközi hálózat kialakítására van szükség, amely összefogja azokat, akik a kereszténydemokrata alapelveket - mint emberi méltóság, család - magukénak vallják. Fontosnak nevezte azt is, hogy a kereszténydemokrata alapelvek mennyire tudnak érvényre jutni az európai parlamenti választásokon, mert a kereszténydemokrata politikához kereszténydemokrata politikusokra van szükség.
Igaza volt Robert Schumannak, Európának keresztény jövőre van szüksége, kulturális keresztény erőre, amiből erőt tudnak meríteni a mindennapokban - mondta, hangsúlyozva: egyáltalán nem mindegy, hogy milyen értékeket képviselő politikusok és erők kerülnek be az Európai Parlamentbe a jövő évi voksolások után.
A KDNP-s politikus figyelmeztetett a gyermekek felé érkező "gendernyomulásra" is, hozzátéve: Magyarországon ez ellen fogadtak el egy igen szigorú gyermekvédelmi törvényt. Ez a fajta propaganda rendkívül káros, és minden józan észt mellőz - jelentette ki.
Nacsa Lőrinc fontosnak nevezte a családbarát gondolkodást, amely Magyarországon megvalósul, szavai szerint az élet minden területén jelen van.
Gudrun Kugler, az Osztrák Nemzeti Tanács tagja, az Osztrák Néppárt képviselője arról beszélt, nagyon fontos, hogy folyamatos párbeszéd legyen. Erős Közép-Európára van szükség - vélekedett.
Ugyanakkor erős családok is kellenek. Magyarország nagyon jó példát mutat abban, hogyan lehet befektetni a családba - hangoztatta.
Ausztriát is meg lehet említeni e téren, elképesztő adókedvezményeket biztosítanak, és minden közpolitikában figyelembe veszik a családot - jegyezte meg.
Kitért arra is, hogy Ausztriában rendkívül nagy a szekularizáció: a keresztény hitet vallók száma csökken, a nem hívők és muszlimok száma nő, és ez a közbeszédben is tetten érhető.
A vallásszabadság értelmezése szerint ugyanakkor azt jelenti, hogy a kereszténységet nyilvánosan is gyakorolni lehet, és ezért harcolni kell.
A demográfiai helyzetről szólva elmondta, a közbeszéd nem a gyermekvállalás előnyeiről szól napjainkban. Ennek csodájáról és öröméről is beszélni kellene, pozitív közbeszéd kialakítására van szükség - hangsúlyozta Gudrun Kugler.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
-
A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.