Lebukott német tisztek Putyin információs háborújában
A magas rangú német tisztek a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő híd felrobbantásáról tárgyaltak. Azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy a NATO sem jelenleg, sem a jövőben nem vesz részt az ukrajnai háborúban, a tisztek azt vitatták meg, hogy miként lehetne Taurus rakétákkal lerombolni a Krími hidat.
2024. március 3. 20:28
A német miniszter nem tudta cáfolni a lehallgatási jegyzőkönyv hitelességét – bmvg.de
Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.
"Ez része Vlagyimir Putyin orosz elnök információs háborújának" - hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus, s úgy fogalmazott, hogy mindennek célja a belpolitikai egység aláásása. Pistorius leszögezte, hogy Németországnak különösen hideg fejjel kell erre reagálnia, de nem kevésbé határozottan. "Nem szabad beleesni Putyin csapdájába" - tette hozzá reményét kifejezve, hogy mindez nem fog megosztottsághoz vezetni.
A miniszter beszélt arról is, hogy nincs tudomása más szivárogtatásokról, vagy egyéb lehallgatott telefonbeszélgetésekről.
Mint mondta, a jövő hét első napjaiban vár eredményeket az ügyben indított belső vizsgálattól, amely a többi között arra is próbál választ keresni, hogy a tisztek a Webex szolgáltatással megfelelő kommunikációs csatornát választottak-e beszélgetésükhöz.
wikipedia
Hozzátette, hogy a vizsgálatot követően le fogják vonni a megfelelő következtetéseket.
youtube
A német védelmi tárca szóvivője szerint a bizalmas beszélgetést, amelyen a német légierő főtisztjei megvitatták német Taurus rakéták Ukrajna által történő felhasználásának lehetőségét, lehallgatták.
Margarita Szimonján, az RT orosz televízió főszerkesztője pénteken tette közzé négy német főtiszt nevét és félórás bizalmas beszélgetésük átiratát.
Szimonján – oc media
Az újságíró szerint a beszélgetés február 19-én történt, és Torsten Grefe ezredes, a Bundeswehr légierejének hadműveleti és hadgyakorlatokért felelős osztagának parancsnoka, Ingo Gerhartz altábornagy, a légierő felügyelője, valamint a Bundeswehr űrparancsnoksága légi műveletek központjának két munkatársa vett részt benne.
Grefe, az egyik lebukott tiszt – bundeswehr
A Szimonján által közzétett átirat szerint a magas rangú német tisztek a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő híd felrobbantásáról tárgyaltak.
Gerhartz, a másik lebukott tiszt – cnbc
Azon a napon, amikor Olaf Scholz német kancellár azt mondta, hogy a NATO sem jelenleg, sem a jövőben nem vesz részt az ukrajnai háborúban, a tisztek azt vitatták meg, hogy miként lehetne Taurus rakétákkal lerombolni a Krími hidat, anélkül, hogy ennek következményei lennének a német hatóságokra nézve, és ehhez hány rakétára lenne szükség.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő magyarázatot követelt a német hatóságoktól a lehallgatott beszélgetésről, és kijelentette, hogy a magyarázat megtagadása egyenlő lenne a beismeréssel.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.