"Az ember része a világnak, egyúttal gazdája is. Ez azt jelenti, hogy az ember beleviszi a tehetségét, szorgalmát, szándékát a világba, tovább fejleszti, hogy alkotó készségével gazdagítsa" - fogalmazott Harrach Péter.
2024. március 20. 12:50
KDNP/Pongrátz Anita felvétele
Fontos a teremtett világ megőrzése és fejlesztése - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese szerdán a Tolna vármegyei Udvariban.
Harrach Péter a párt Ültessünk, hogy élhessünk! elnevezésű, faültetési programjának helyszínén kiemelte, hogy a kereszténydemokratáknak fontos a teremtésvédelem, a világot abban az állapotban szeretnék tovább adni, amelyben megörököltük.
"Az ember része a világnak, egyúttal gazdája is. Ez azt jelenti, hogy az ember beleviszi a tehetségét, szorgalmát, szándékát a világba, tovább fejleszti, hogy alkotó készségével gazdagítsa" - fogalmazott.
Ez példát jelent a gyerekeinknek is - tette hozzá.
A politikus arról is beszélt, hogy a trianoni békediktátum előtti Magyarország területének 26 százaléka volt erdő, a "csonkolás" után ez 12 százalékra csökkent. Már akkor nagy igény volt az erdőtelepítésre, amely a gazdasági válság és a második világháború alatt visszaszorult, de később, - még a Rákosi-korszakban is - folytatódott, tehát rendszereken át megvalósuló program volt.
Eljutottunk oda, hogy ma az ország 22 százaléka erdő, a cél a Trianon előtti állapot elérése és meghaladása - jelentette ki.
Azt mondta, a kormányzat ma olyan támogatásokat nyújt, amelyeknek köszönhetően komoly előrelépés történt az erdősítésben. A falültetésekben több civil szervezet is részt vesz, a KDNP a teremtésvédelem miatt csatlakozott a programhoz - közölte.
Az akció részeként a 290 lakosú községben 16 gyümölcsfát ültettek el.
Orbán Attila, a KDNP Tolna vármegyei elnöke elmondta, a pártnak 30 polgármester- és képviselőjelöltje van a vármegyében. "A faültetés azt is jelenti, hogy a közösségünk munkája egyre több gyümölcsöt terem Tolna vármegyében" - jegyezte meg.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az egyetlen olyan párt Magyarországon, amelynek az alapításától megfogalmazott minden programpontja ma is vállalható, és lényegében megvalósult - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke A kereszténydemokrata szellemiség a 20. században címmel rendezett konferencián kedden Budapesten, a jezsuiták Párbeszéd Házában.
Előszeretettel tetszeleg a korrupció elleni küzdelem élharcosának szerepében. Ennek megfelelően bevezetett egy új etikai kódexet a parlamenti vezetők családi, érzelmi vagy gazdasági természetű összeférhetetlenségi ügyeinek jobb átláthatósága érdekében, ami ugyancsak derék dolog, csak az vele a gond, hogy önmagát kivette a szabályozás alól - leplezi le a szélsőséges EU-politikust Bánó Attila
Németország második világháború utáni történelmében nem volt példa arra, hogy a kancellárjelöltnek az első szavazáson ne sikerüljön megszereznie a szükséges többséget.