A "hamis ideológiák, álpróféták" kapcsán Áder János a radikális zöldeket és a genderelméletet említette. Felhívta a figyelmet a "digitális rabszolgaság" veszélyére, utalva a közösségi és videómegosztó oldalakon, illetve az online kereskedelemben töltött rengeteg időre.
2024. április 2. 22:15
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke A teremtett világ védelmében címmel előadást tart a Károli Gáspár Református Egyetem tavaszi rendezvénysorozatának nyitónapján Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínház dísztermében 2024. április 2-án. MTI/Balogh Zoltán
Szellemi környezetszennyezés is van, például hamis ideológiák, szélsőségek - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök kedden a Károli Gáspár Református Egyetem tavaszi rendezvénysorozatának nyitónapján Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, arra buzdítva a diákokat, kerüljék az értéktelent mindenben, ebben legyen iránytűjük a "józan paraszti ész" és az ősi bölcsességek.
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke A teremtett világ védelmében című előadásában a "szellemi környezetszennyezés" ellen többek közt az "analóg irodalmat" ajánlotta, kiemelve, a képernyőn olvasott szövegek - egy kutatás szerint - leépítik a képzelőerőt, az elemző- és ítélőképességet, hanyatlik az empátia, az önreflexivitás és a türelem is.
A "hamis ideológiák, álpróféták" kapcsán Áder János a radikális zöldeket és a genderelméletet említette. Felhívta a figyelmet a "digitális rabszolgaság" veszélyére, utalva a közösségi és videómegosztó oldalakon, illetve az online kereskedelemben töltött rengeteg időre.
Hangsúlyozta, mindenben mértéket kell tartani, kerülni a pazarlást. Nemcsak élelmiszert és ruhákat dobunk el, hanem barátságokat is, végül magát a bolygót - fogalmazott. További tanácsai a szellemi környezetszennyezés ellen: elismerni a teljesítményt, "be- és kitölteni a közösségi tereket". A cél szerinte: hideg fej, bátor szív, nemes lélek.
A volt köztársasági elnök idézte Ferenc pápát, aki szerint ökológiai megtérésre van szükség.
Helyzetelemzésében Áder János kitért arra, hogy 1950-ben két és fél milliárd ember élt a Földön, 2022 novemberében már nyolcmilliárd, azonban a vízfogyasztás kétszer, az energiafogyasztás pedig háromszor ilyen gyorsan nőtt, és az "energiamixben" még mindig 84 százalék a fosszilis energiahordozó.
Az utóbbi ezer évben voltak mini jégkorszakok, de az ipari forradalom óta folyamatosan emelkedik a hőmérséklet - folytatta, hozzáfűzve, az idősebbek még emlékeznek kemény telekre, a fiatalabbak már "csak mutatóban látnak havat", az idei február pedig - az elmúlt évtizedek átlagát tekintve - "egy erős március volt". A tendencia egyértelmű, az elkövetkezendő évtizedek legfontosabb szava az alkalmazkodás lesz - jelentette ki. Aggasztónak nevezte a klímaváltozás gyors ütemét.
Hozzátette, évente egy olaszországnyi területű erdő tűnik el a Földről.
A klímaváltozás másik hatása új, egzotikus fajok megjelenése hazánkban, mint az ázsiai tigrisszúnyog, az egyiptomi csípőszúnyog, a Hyalomma kullancs. Az invazív fajok további betegségek megjelenését is okozhatják, mint például a malária - figyelmeztetett Áder János.
A környezetvédelem térségbeli pozitív példájaként említette a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumot, amit "Európa Amazonasának" neveznek, valamint a tavaly már másodszorra megrendezett Fenntarthatósági Expót, amelyen magyar cégek kínáltak megoldásokat napjaink kihívásaira.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.