Fejmagasságban – borsonline
Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője arról beszélt, hogy Szeged környékén korábban több mint ezer hektárnyi földet "sikerült külföldiek kezére játszani". Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.
– Szerkesztő úr, a szélsőbaloldal, amikor kormányon volt, sok egyéb között a nemzeti repülőteret játszotta külföldi kézre. Miért politikai perverzió, ha éppen a szélsőbal bukkan fel napjainkban ilyen érveléssel?
– Részükről régi gyakorlat, hogy azzal vádolják az ellenfelüket, amit ők követnek el. A szóban forgó hölgy olyan politikai közegben mozog, ahol alapvető követelmény a „teflonbőr” megléte és növesztése az ábrázaton. A balliberális politikusoknak nagy szükségük van erre, mert nem könnyű a jóhiszemű választók megtévesztése. Dobrev Klára előszeretettel szónokol például az Európai Egyesült Államok nagyszerűségéről, holott orbitális hazugság azt állítani, hogy az efféle globalista célok érdekében állnak a nemzetállamok polgárainak. Dobrev Klára régóta kampányol ezzel az ostobasággal, pedig egy kisiskolás számára is világos, hogy itt a nemzetállamok gyengítéséről van szó, s ehhez a nemzeti közösségek és a családok szétzilálására van szükség. A Dobrev félék törekvéseinek legnagyobb ellenfele az a hármas egység, amit az Isten, Haza, Család szóösszetétellel szoktunk kifejezni.
Bánó Attila – archív
A Demokratikus Koalíció e sokat próbált aktivistája lényegében arról győzködi az embereket, hogy a globalizmus hozza el számukra a boldog jövőt. Ezért támadja a nemzeti-keresztény irányultságú kormányzatot, amely a normális társadalmi fejlődést, vagyis a kisebb és a nagyobb közösségek egészséges fejlődését támogatja. Ha ezek a közösségek szétesnének, akkor szétesne a nemzet is. ami persze nem zavarná a globalistákat, mert számukra a végső cél egyfajta világkormány megteremtése. Dobrev Klára erről még hallgat, miközben pontosan tudja, hogy a folyamat végén egy szűk kör gyakorolná a nemzetek nélküli világ feletti hatalmat. Amiről viszont nem hallgat, az az új köztársasági elnök állítólagos törvénytelen lépése, amit szerinte még ügyvéd korában követett el. Ez a vádaskodás Klára asszony politikai tevékenységének része, és mintegy folytatása az elnökkel szembeni korábbi rágalomhadjáratnak.
− A DK nem állt meg Dobrev Klára adatokat felsoroló nyilatkozatánál, ugyanis bejelentette, hogy feljelentést tesz Sulyok Tamás köztársasági elnök ellen különösen nagy kárt okozó csalás, valamint hivatali kötelesség megszegésével elkövetett hivatali visszaélés gyanúja miatt. Ez a bejelentés miként értékelhető?
− Az ellenzéki EP-képviselő részletekbe menően szólt arról, hogy az államelnök a kétezres évek elején, még ügyvédként, törvényellenesen játszott át magyar termőföldeket külföldieknek. Dobrev szerint Sulyok Tamás mint alkotmánybíró, illetve az Alkotmánybíróság elnökhelyettese a törvény értelmében sem ügyvédi, sem bármilyen gazdasági tevékenységet nem folytathatott volna, mivel ez a tisztségével összeférhetetlen. A DK vádja arról is szól, hogy Sulyok Tamás, az összeférhetetlenség miatt, nem is szavazhatta volna meg az alkotmánybírósági határozatokat, márpedig állítólag ezt tette. Sulyok Tamás határozottan cáfolta a vele szemben megfogalmazott vádakat. Ha a kérdés úgy vetődne fel, hogy kinek hiszünk inkább, egy olyan embernek, akivel kapcsolatban még nem merültek fel erkölcsi aggályok, vagy azoknak, akik bizonyítottan elkövettek politikai és gazdasági vállalhatatlanságokar, akkor a válasz kézenfekvő.
– Kérdésre válaszolva az EP-képviselő azt mondta, hogy az elévülés kérdésében az ügyészségnek van joga dönteni. Elévülés... 2002-ben, Medgyessy Péter megpuccsolása után éppen egy elévülés mentett meg egy szélsőbaloldali politikust adóügyben. Miért fontos, hogy az elévülés ne jelentsen elfelejtést is?
– A baloldali politikusok számlájára számos későn felfedezett kérdőjel írható. Elég, ha Dobrev férjének, Gyurcsány Ferencnek az egykori vagyonszerzési ügyleteire gondolunk, amelyek ugyancsak a múltban zajlottak. Ezekre nem árt emlékeztetni, mert egy-egy furcsaság a múlt homályába veszhet, de attól még furcsaság marad. A politikusnő most zsebszerződések kötésével, termőföldek idegen kézre juttatásával vádolta meg Sulyok Tamást. Volt képe köztörvényes bűnözőnek nevezni az államelnököt, ami az ő szájából akkor hangzott volna hihetőnek, ha ezt másvalakiről mondja.
– „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz" – tett annak idején beismerő vallomást Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Balatonőszödön. Az akkori alkotmány kötelezővé tette, hogy a kormányfő hozza nyilvánosságra a közérdekű adatokat. Súlyos alkotmánysértés, hogy maga a politikus nem hogy elhallgat, hanem kifejezetten hazudik is. Az akkori legfőbb ügyész nem lépett, hiszen rendőri blokád alatt volt a Bródy Sándor utca rádióhoz tartozó része, a Kossuth tér drótkerítéssel volt bekerítve, 2006 október 23-án pedig piros volt a vér a pesti utcán a gumitöltényes tömegbe lövetéstől, a viperával való veréstől. Miből sejthetjük, hogy a szélsőbaloldal által mondottak igazságtartalma ma, 2024-ben eléggé billenékeny?
– Ezzel a társasággal kapcsolatban erkölcsi értékekről nemigen beszélhetünk. Amikor az uniós képviselőik azzal büszkélkednek, hogy milyen sikeresen dolgoztak Brüsszelben a hazánknak járó euró milliárdok visszatartása érdekében, amikor megkérdőjelezhető érveket szolgáltatnak a kinti elvbarátaiknak, hogy minél több kötelességszegési eljárást indíthassanak Magyarország ellen, akkor már a többi aljasságon sem csodálkozhatunk. A társadalommal szembeni gátlástalanság olykor durva hatósági fellépésekbe csapott át, mint azt 2006 októberében, Gyurcsány idejében tapasztalhattuk. A baloldal eszköztára a hazudozástól a könyörtelen erőszakig terjed. A köztársasági elnökünk elleni legújabb vádakat az érintett tehát visszautasította, az államfői hivatal pedig jogi lépéseket helyezett kilátásba. Felhívnám a figyelmet a támadás időzítésére. Az ugyanis nem véletlen, hanem nagyon is átgondolt. Már csak két hét választ el bennünket az uniós választások időpontjától. A nemzeti erőkkel szembeni vádakat és rágalmakat ilyenkor érdemes hangoztatni, mert az ügyek bírósági tisztázására a választásokig már nincs lehetőség, a választók egy része pedig hitelt adhat a híreszteléseknek. Ügyes trükk, azonban úgy tűnik, hogy ezúttal zátonyra futott.
− A legújabb fejleményre, nevezetesen az Ügyvédkör elnökének a megszólalására gondol?
− Igen, erre gondolok, mert ez új fordulat az ügyben. Az Index megkérdezte Horváth Lórántot, az Ügyvédkör elnökét, aki kijelentette, hogy Dobrev Klára vádaskodása megalapozatlan. Az elnök szerint a Dobrev Klára által nyilvánosságra hozott információk tévesek. Horváth Lóránt az illetékes Szegedi Ügyvédi Kamarától nyert információk alapján megerősítette, hogy a köztársasági elnök annak idején, alkotmánybírói kinevezését megelőzően, kérte a tagságának szüneteltetését. Ez megtörtént, majd öt év múlva hosszabbítva lett. Vagyis Sulyok Tamás a kérdéses időszakokban szüneteltette ügyvédi tevékenységét, így az alkotmánybírói jogállása nem lehetett összeférhetetlen. Nos, ezek alapján nagyon úgy tűnik, hogy a DK EP-képviselője csúnyán melléfogott. Remélem, eszébe jut a magyar közmondás: aki másnak vermet ás, maga esik bele.
Molnár Pál
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
Munkája Szent István és IV. Béla országalapító és országépítő munkásságához mérhető, hiszen miniszterelnöksége egy évtizede alatt a reménytelenségből a reménybe vezette Magyarországot - közölte Nagy János.
-
A kormányfő azt mondta, az Európai Unió helyzete jóval súlyosabb, mint 2011-ben az első magyar uniós elnökség idején volt.
-
A washingtoni magyar nagykövetségen tartott panelbeszélgetéssel és tablókiállítással Mindszenty József fél évszázaddal ezelőtti amerikai körútjára, valamint érseki beiktatásának 79. évfordulójára emlékeztek.