A Liszt Ferenc repülőtéren rendezett csütörtöki sajtóeseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszönetet mondott a Wizz Airnek, illetve a légitársaság által felkért szakembereknek az elvégzett munkáért, s a gépre utalva úgy fogalmazott, "a látvány mindent felülír". Az arany sávokkal díszített repülőn szerepel a Team Hungary felirat, a magyar címer és az ötkarika is.
2024. május 30. 14:10
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszél a magyar olimpiai csapatot, valamint a szurkolókat is a július 24-én kezdődő párizsi olimpiára szállító repülőgép bemutatóján a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2024. május 30-án. A Wizz Air légitársaság arany sávokkal díszített gépén szerepel a Team Hungary felirat, a magyar címer és az ötkarika is. MTI/Kovács Tamás
Egyedi festést és megjelenítést kapott az a repülőgép, amely a magyar olimpiai csapatot, valamint a szurkolókat is szállítja majd a július 24-én kezdődő párizsi olimpiára.
A Liszt Ferenc repülőtéren rendezett csütörtöki sajtóeseményen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszönetet mondott a Wizz Airnek, illetve a légitársaság által felkért szakembereknek az elvégzett munkáért, s a gépre utalva úgy fogalmazott, "a látvány mindent felülír". Az arany sávokkal díszített repülőn szerepel a Team Hungary felirat, a magyar címer és az ötkarika is.
"Ötvenhét nap van hátra az olimpia rajtjáig, minden nap érezzük a közelségét, a sportirányítás pedig a Magyar Olimpiai Bizottsággal szorosan együttműködve továbbra is igyekszik mindent megtenni azért, hogy minden feltétel adott legyen kiváló sportolóink számára ahhoz, hogy Párizsban, abban a valamivel több mint két hétben teljesítményük legjavát tudják nyújtani" - jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, sporttörténeti pillanat, hogy a magyar csapat ilyen exkluzív, egyedi dizájnnal ellátott géppel utazhat a magyar főváros és a játékok helyszíne között.
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke hangsúlyozta, jó megállapodást kötöttek a Wizz Airrel, melyet megelőzően több légitársasággal is tárgyaltak a különleges festésű repülőgépről.
"Számunkra az elsődleges szempont ezúttal is a sportolók kényelmes és gyors kijutása volt. Ez a gép minden reggel és délután közlekedik majd, ami sokat segít a sportolóink felkészülésében és abban, hogy a feladataikra koncentrálhassanak. Párizsba 100 év után, Európába hosszú évek után tér vissza az olimpia, ez természetesen megkönnyíti a közlekedést" - emelte ki.
A MOB-elnök elmondta, Magyarország jelenleg 161 olimpiai kvótával rendelkezik. Kiemelte, "olvassuk a sajtóban, hogy fokozódik a feszültség, ez azonban nem baj, hiszen erről is szól az olimpia".
"Sokan kérdezik, hogy mennyi érmet szerzünk majd, erre azt tudjuk mondani, hogy ha minden sportolónk a maximumot nyújtja, akkor nem fogunk csalódást okozni Párizsban" - fogalmazott Gyulay Zsolt.
Tischner Roland, a Wizz Air üzemeltetési igazgatója elárulta, több hónapig tartó előkészítői és kivitelezői munka előzte meg a repülőgép festésének felvitelét, ez a folyamat önmagában egy hetet vett igénybe.
"Tizenhárom fős csapat dolgozott ezen, a dizájn pedig 50 kisebb-nagyobb elemből áll. Fontos tudni, hogy a gép alján is van egy felirat, így minden alkalommal, amikor átrepül Budapest felett, mindenki láthatja majd, hogy ez a magyar olimpiai csapatot szállító gép" - mondta. Hozzátette, a gép márciusban érkezett az Airbus gyárából, így fiatal és modern járműről van szó.
"Ez az elegáns, de nem túl hivalkodó meghjelenítéssel ellátott gép a hétvégétől kezdve munkába áll, júniusban pedig további két gép érkezik, ezzel a Wizz Air flottáját 17 gép alkotja majd, így csaknem hétmilliósra nő a magyarországi utaskapacitásunk" - fogalmazott.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
1990-től kezdve fokozatosan más törésvonalak mentén polarizálódott az írótársadalom, vagyunk mi, szuverenista kurucok és vannak ők, a globalista új szabadkőmíves, idegen érdekeket szolgáló labancok – vág rendet az irodalmi életben Pósa Zoltán.
Budapest azonnali jogvédelmet kapott, a Magyar Államkincstárnak vissza kell utalnia az inkasszált 10,2 milliárd forintot a kamatokkal együtt - osztotta meg a hírt Karácsony Gergely a közösségi oldalán. Karácsony Gergely állítására és a bírósági ítéletre Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes reagált.
Az egyházak bebizonyították, hogy a közel-keleti társadalmak szerves részét képezik, és nélkülözhetetlenek az oktatás, az egészségügyi ellátás biztosításához és a stabilizáció előmozdításához - jelentette ki Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban kedden.