Önmagának adott elégtelen bizonyítványt az Európai Unió
A békés gyülekezéssel szembeni túlzott állami beavatkozásról nekünk a Gyurcsány-kormány időszakának emlékezetes rendőrterrorja juthat eszünkbe, de a jelentés nyilván nem erre gondol. Tudjuk, Brüsszelben Magyarországot tekintik olyan autokráciának, amely aláássa a demokráciát, miközben hazánkban zavartalan a szólás- és a sajtószabadság, szemben a nyugati példákkal – fogalmaz Bánó Attila.
2024. június 6. 15:15

A FRA fényűző főhadiszállása Bécsben: az Európai Unió szervezete váratlanul leleplezte az Európai Bizottságot, kimutatva annak teljes kudarcát – fra.europa.eu

Az emelkedő megélhetési költségek miatti szegénység növekvő szintje, a demokrácia elleni tartós fenyegetések, a széles körben elterjedt rasszizmus és a migrációval összefüggő kihívások veszélyeztetik az alapvető jogok védelmét Európában – írta az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) szerdán nyilvánosságra hozott éves jelentésében. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Szerkesztő úr, az unió bécsi székhelyű alapjogi ügynöksége jelentésében azt írta: az emelkedő energia- és megélhetési költségek miatt minden ötödik ember szegénységbe süllyedt az Európai Unióban. Borzalmas bizonyítványt állított ki az Európai Bizottság ötéves ügyködéséről magának az Európai Uniónak a brüsszeli forrásokból fizetett agytrösztje. Mi állhat amögött, hogy ezek a semmittevő, sőt ártó politikusok továbbra is pozícióban akarnak maradni, vagy ha menni kényszerülnek, hatalmas végkielégítést húznak?

– Nem kellett közgazdasági zseninek lenni ahhoz, hogy az utóbbi évek uniós intézkedéseinek hatásait előre lássuk. A tömeges illegális migráció kezdetekor még sokan úgy gondolhatták, hogy Nyugat-Európa gazdag országai megengedhetik maguknak néhány millió szabálytalanul érkező bevándorló eltartását. Igen nagy tömegek eltartásáról kell beszélni, mert sejteni lehetett, hogy a többséget nem a munkavégzés, hanem a migránsoknak járó segély és szociális ellátás érdekli. A muszlimokra vonatkozóan a feltételezés többek között abból is fakadt, hogy ezek az emberek nem egy olyan gazdag muzulmán országba igyekeztek, mint Szaúd-Arábia, ahol jó körülményeket biztosítanak a menekülteknek, de csakis az ottani munkavállalás fejében.

Fundamental Rights Agency - Wikipedia

Az Európai Unió alapjogi apparátusának jelvénye: a Bécsben működő szervezet kimutatta, hogy az Ursula von der Leyen által vezetett Európai Bizottság az elmúlt öt évben szétrombolta az Európai Uniót – wikipedia
 

Angela Merkel német kancellár az európai adófizetők kontójára nagyvonalúan behívta, egy atlanti spekuláns szervezetei pedig, embercsempészekkel együttműködve, lelkesen kalauzolták és szállították a főként életerős, fiatal férfiakat. Ezek az emberek kivétel nélkül elveszítették a személyi okmányaikat, de még véletlenül se hagyták el az okos telefonjaikat és a bankkártyáikat. A nagy gondok az ukrajnai háború kitörését követően kezdődtek, amikor Joe Biden amerikai elnök jóslata igazolódott, és a német kezelésben lévő Északi Áramlat orosz gázvezetéket valakik felrobbantották. Ezzel a németek fizikailag is elestek az olcsó orosz gáztól.
A németek energiaellátását a befolyásos, de gyengeelméjű „zöldek” már korábban padlóra vitték a gazdaságos és környezetkímélő atomerőművek bezáratásával. Európában az erős német gazdaság gyengítése senkinek sem jó, de a brüsszeli vezetés tovább dolgozott a „projekten”, úgy, hogy az kiterjedjen az EU egészére. Beindították az oroszellenes szankciók sorozatát, amelyekről hamar kiderült: többet ártanak az uniónak, mint az oroszoknak.
Az Ukrajnának megszavazott eurómilliárdokkal azután sikerült a nagy műre feltenni a koronát. Azok a politikusok, akik ezeket a döntéseket hozták, hihetetlenül kártékonyak és felelőtlenek. Jogosan érezzük, hogy lélek nélküli robotokként viselkednek. Gátlástalan háborúpártiságukkal százezreket küldenek a másvilágra, taszítanak nyomorba. Az alapjogi ügynökség jelentése a szegénység növekedéséről nem meglepő, az említett folyamatok logikus következménye. Amikor ezek a döntéshozók távoznak a hivatalaikból, valóban hatalmas végkielégítéseket kapnak, pedig súlyos börtönbüntetést érdemelnének.

– A demokratikus fenyegetésekkel kapcsolatban az ügynökség arra hívta fel a figyelmet, hogy a túlzott állami beavatkozások, különösen a békés gyülekezés és a véleménynyilvánítás szabadsága elleni fellépések veszélyeztetik a civil társadalom mozgásterét. Ez a közügyekben való érdemi részvétel hiányával, valamint a félretájékoztatással együtt aláássa a demokráciát Európa-szerte − közölték. Ezek a sorok nekünk, magyaroknak miért a brezsnyevi időszakot juttatják eszünkbe?

– A jelentésnek ezt a részét nem egészen értem. A békés gyülekezéssel szembeni túlzott állami beavatkozásról nekünk a Gyurcsány-kormány időszakának emlékezetes rendőrterrorja juthat eszünkbe, de a jelentés nyilván nem erre gondol. Tudjuk, Brüsszelben Magyarországot tekintik olyan autokráciának, amely aláássa a demokráciát, miközben hazánkban zavartalan a szólás- és a sajtószabadság, szemben a nyugati példákkal. Arrafelé elvben kiállnak a demokrácia vívmányai mellett, míg a gyakorlatban teljes erővel akadályozzák a konzervatív, nemzeti-keresztény nézetek megjelenését a fősodratú médiában.
A nyugati polgárok félnek a baloldal agresszivitásától. Kint élő ismerőseimtől is tudom, hogy már csak szűk körben, szinte titokban mernek őszinte véleményeket megfogalmazni. Félnek, hogy elveszítik az állásaikat, ha a munkahelyük értesül a kényes témákról vallott valódi nézeteikről. Nem túlzás azt állítani, hogy a brezsnyevi diktatúra szelleme nyugatra költözött.

– „Az antiszemita gyűlölet és erőszak növekedése rémisztő emlékeket idézett elő az egész kontinensen” − hívták fel a figyelmet. Felelősen gondolkodó értelmiségiek már 2015-ben intettek arra, hogy a wilkommenskultur ide fog vezetni. Miért tudjuk, hogy elmarad a felelősségrevonás, és a willkommenskultur vezéralakja hatalmas nyugdíjjal, luxusvillában töltheti köz- és ünnepnapjait?

– A keresztény- és zsidóellenesség időről időre erőszakos cselekményekben ölt testet. E tekintetben az ateista baloldali és a radikális muszlim terroristák egy húron pendülnek. Angela Merkelről a balliberális véleményvezérek elismerően nyilatkoznak. Érthető, mert maradéktalanul elvégezte azt a feladatot, amivel a nem létező háttérhatalom megbízta. Most jelent meg egy írásom a Magyar Nemzetben, amelyben idéztem egy rövid részletet Douglas Murray brit írótól. Európa furcsa halála című könyvében Murray emlékeztetett arra, hogy Nyugaton már 2015-ben, a migrációs válság csúcsán cenzúrázták a beszédet és a gondolatot. „Szeptemberben Németország kancellárja, Angela Merkel arra kérte Mark Zuckerberget, a Facebook vezérigazgatóját, hogy ne engedje meg az európai állampolgároknak a német migrációs politika bírálatát a közösségi médiában. »Dolgoznak ezen?« − kérdezte. Zuckerberg pedig megnyugtatta, hogy igen.”

Bánó Attila a 2017-es Könyvfesztiválon – archív

Íme, egy beszédes adat arról, hogy Merkel a globalista érdekeket szolgálta, nem pedig azét a nemzetét, amely kancellárrá választotta. Szomorú, hogy az ilyen politikusok nyugodtan ülhetnek a babérjaikon, s úgy vonulnak be a történelembe, mint pozitív szereplők. Ennek az a magyarázata, hogy a nyugati történetírást a balliberális szemlélet hatja át. Annak pedig kevés köze van az objektivitáshoz.

Molnár Pál
 

gondola
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • A KDNP kilép az Európai Néppártból
    Ez az EPP az identitás-vesztő balratolódás következtében már nem az, aminek kereszténydemokrata alapítói megalkották. A kereszténydemokrata hangok az utóbbi időben egyre halkultak az EPP-n belül, az évek során egyre nehezebb kompromisszumokra volt szükség – olvasható a közleményben.
  • Bátorság kell kisebbségi jogok eléréséhez
    Kalmár Ferenc az Európa Tanács fennállásának 75. évfordulója alkalmából a nemzeti kisebbségekhez tartozó fiatalok aktív politikai részvételéről szóló konferencián záróbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonyos alapfogalmakkal sajnos a fiatalok nincsenek tisztában, az egyik ilyen a nemzeti identitás, amelyet az emberi méltóság részének nevezett.
  • Késely Ajna Európa-bajnok
    A 22 éves magyar versenyző nagyjából a táv feléig csak utazott a mezőnnyel, utána viszont könnyedén lépett el, és 8:29.96 perccel, több mint három és fél másodperces előnnyel csapott a célba.
MTI Hírfelhasználó