Aranyérmes a Kiss, Nagy duó C-2 500 méteren
"Jól belenyúltunk a rajtba, ez az erősségünk. Aztán a végén nagyon jöttek fel a szlovének, de szerencsére nem tudtak becsúszni elénk. Próbáltam kizárni a körülményeket, de a végén hallottam a közönséget, és az nagyon megdobogtatta a szívemet" - nyilatkozott Kiss Blanka.
2024. június 15. 18:44

A győztes Kiss Ágnes (b) és Nagy Bianka a női kenu kettesek 500 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu Európa-bajnokságon 2024. június 15-én. MTI/Kovács Tamás

A szombat délutáni döntőkben két arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek a házigazda magyarok a szegedi gyorsasági, para kajak-kenu és SUP Európa-bajnokságon.

A délutáni programban hét olyan szám döntője kapott helyet, amely nem szerepel az olimpiai programban, a finálék közül ötben volt magyar hajó.
   
Kezdésként az Opavszky Márk, Kollek Bálint, Hidvégi Hunor, Szántói-Szabó Tamás összeállítású férfi kajak négyes visszafogottan kezdett 1000 méteren, de aztán felzárkózott az élen haladó fehéroroszokra és spanyolokra. A végén látszott, hogy a fehéroroszokat nem lehet megfogni, de a spanyolokat a hajrában sikerült megelőzni, így Opavszkyék egy remek ezüstéremmel örvendeztették meg a közönséget. A vezérevezős egy nappal korábban, Kurucz Leventével 200 párosban is dobogóra állhatott, harmadik lett.
   
"Előre megbeszéltük, hogy mit szeretnénk csinálni és végig sikerült kontrollálnunk a pályát. Ezzel együtt kicsit váratlanul ért, hogy másodikak lettünk, de nagyon boldog vagyok és büszke vagyok a srácokra" - nyilatkozott Opavszky Márk.
   
Pupp Noémi és Fojt Sára délelőtt aranyérmes lett az 500-as négyessel, ezúttal pedig K-2 1000 méteren próbálták maguk mögé utasítani a mezőnyt. Ők sem kezdtek túl erősen, de aztán 300 méternél már az élen álltak. Az előnyük sokáig nem volt tetemes, a hajrában azonban kiderült, hogy nagyon taktikusan osztották be az erejüket, mert az utolsó kétszázon faképnél hagyták riválisaikat és magabiztos győzelmet arattak.
   
"Azt az utasítást kaptuk, illetve kicsit meg is lettünk fenyegetve, hogy ha ötszáz méter után elöl vagyunk, akkor rossz dolgok fognak velünk történni. Betartottuk ezt, 500-nál váltottunk iramot és az utolsó kétszázba pakoltuk bele, ami maradt és szerencsére maradt. Sikerült lehoznunk jól ezt a pályát is." - mondta Pupp Noémi.
   
A világ- és Európa-bajnok Kiss Blanka, Lucz Anna páros lemásolta Lucz pénteki, egyesbeli teljesítményét 200 méteren, ugyanis a parádés rajt után jelentős előnyre tett szert. A magyar kettős a táv második felében is óriási tempót diktált, s bár a szlovének a végén szorongatták, sikerült megtartania előnyét.
   
"Jól belenyúltunk a rajtba, ez az erősségünk. Aztán a végén nagyon jöttek fel a szlovének, de szerencsére nem tudtak becsúszni elénk. Próbáltam kizárni a körülményeket, de a végén hallottam a közönséget, és az nagyon megdobogtatta a szívemet" - nyilatkozott Kiss Blanka.
   
"Én csak Blankát követtem, próbáltam minden kizárni. Azt periférián láttam, hogy nincsenek mellettünk, de amikor beértünk, nem tudtam, hányadikak vagyunk. Blanka azonban magabiztosan mondta, hogy nyertünk, akkor megnyugodtam." - tette hozzá újpesti klubtársa, Lucz Anna.
 
A kenus Kiss Ágnes és Nagy Bianka délelőtt, az 500 méteres olimpiai számban győzni tudott, Nagy akkor azt mondta, hogy mindegy, mi lesz délután 200 méteren. A legrövidebb táv döntőjében hat hajó szállt vízre, s magyarok pedig bizonyították, hogy azért nem vették félvállról ezt a döntőt sem, remekül lapátolva végül a harmadik helyen értek célba.
   
"A fókusz az ötszázon volt, az volt a legfontosabb, ez már egy örömevezés volt. A többieket nem érzékeltem, azt sem láttam, mi hányadik helyen vagyunk, de a kétszáz méter ilyen, itt végig nagy erővel menni kell. Amikor beértünk a célba, reméltem, hogy éremközelben vagyunk" - mondta az MTI-nek Kiss Ágnes.

Kurucz Levente nyolcadikként zárt K-1 200 méteren.

Férfi C-1 500-on és C-2 200-on nem volt magyar a döntőben, előbbi számot a moldovai Szergej Tarnovszki, utóbbit a semlegesként induló orosz Alekszej Korovaskov, Ivan Stil egység nyerte.

Szombaton összesen hat első, továbbá egy-egy második és harmadik helyet gyűjtött a magyar válogatott, amely a vasárnapi zárónap előtt nyolc arannyal, négy ezüsttel és két bronzzal áll.  

MTI
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Milák Kristóf Európa-bajnok
    A finálé elképesztően szorosan alakult, a két magyar a második és harmadik helyen fordult, és még öt méterrel a vége előtt is a lengyel Jakub Majerski vezetett, a szám olimpiai ezüstérmese és a 200 méter hát magyar világbajnoka azonban egyaránt hamarabb érintette a falat.
  • A nemzeti identitás az emberi méltóság része
    Az Európa Tanács feladata is lenne, hogy segítse identitásuk megőrzésében a kontinens nemzeti kisebbségeit: utóbbiak asszimilációs nyomás alatt préselődnek.
  • A bíró hibázott, a németek bezsebelték a gólt
    Ekkora rendezvényen nem lehet ekkora hibát elkövetni. A játékvezető nem kezelte egyformán a játékosokat. Náluk egyes játékosoknak négy-öt Bajnokok Ligája-címe van, nekem pedig egy sincs, ezért rendkívül arrogáns módon küld el a bíró. Sajnos ilyen irányba megy el a bíráskodás" - leplezte le a szélsőségesen rossz holland játékvezetőt Nagy Ádám.
MTI Hírfelhasználó