Háborúpárti gyűlöletroham ellen küzdünk
Latorcai Csaba leszögezte, akik nemzeti és keresztény alapokon próbálják az agóniából kivezetni és újjászervezni a kontinens életét, azok háborúpárti gyűlöletrohammal találják magukat szemben. "Magyarország egy ilyen helyzetben vette át július elsejétől az Európai Unió tanácsának elnökségét" - emelte ki az államtitkár.
2024. augusztus 16. 17:15

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepe alkalmából tartott megemlékezésén a Miskolci Nemzeti Színházban 2024. augusztus 16-án. MTI/Vajda János

Szent István korában válaszút elé került az ország, akkor is "a megmaradásunk volt a tét", és ma sincs ez másként - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal által államalapító Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségen.

Latorcai Csaba a Miskolci Nemzeti Színházban arról beszélt, hogy zavaros időket élünk, zavaros ideológiák, békétlenség és ezzel együtt "a halál kultúrája által táplált" jövőtlenség uralkodik Európa felett, amely korábban szebb időket élt meg.
   
Ez a káros és romboló kultúra beszivárog a mindennapi életünkbe, nemzeteket és népeket fordítva egymás ellen - fűzte hozzá.
   
Az államtitkár kijelentette: kihívásokkal teli időben kell betöltenünk az Európai Unió "megtisztelő és kiemelkedően fontos elnökségét".
   
Megjegyezte azt is, hogy szinte egyedül Magyarország áll ki a béke szükségessége mellett.
   
Latorcai Csaba leszögezte, akik nemzeti és keresztény alapokon próbálják az agóniából kivezetni és újjászervezni a kontinens életét, azok háborúpárti gyűlöletrohammal találják magukat szemben. "Magyarország egy ilyen helyzetben vette át július elsejétől az Európai Unió tanácsának elnökségét" - emelte ki az államtitkár.
   
Kitért arra: a magyar elnökség célja az, hogy a tagállamokkal közösen dolgozva tegyék újra naggyá Európát. Aláhúzta, a kormány meggyőződése, hogy erős, önvédelmi reflexeit visszanyerő és azt következetesen megtartó Európára van szükség, ami a békésen együttműködő, de államainak szuverenitását megtartó közösségre épül. Mindennek a fundamentuma az a keresztény hit és kultúra, aminek életképességére az évezredes történelmi értékek szolgálnak bizonyítékul - tette hozzá.
    Kijelentette, a történelem ismét választás elé állítja a nemzetet. Szerinte megmaradásunk mellett egész Európa jövője a tét. A lelki, szellemi és morális megújuláshoz bátorságra, bölcsességre és szilárd hitre van szükség - mondta Latorcai Csaba.
    A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal ünnepségén Alakszai Zoltán főispán megköszönte a mintegy kétezer-hatszáz munkatárs munkáját. Azt mondta, ők az állampolgárok és a haza érdekét szolgálják.
    Hangsúlyozta, Szent István király intelmei ma is olyan erkölcsi és kormányzati alapelveket tartalmaznak, amik irányt mutatnak a kormánytisztviselők számára.
    Elmondta azt is, hogy a kormányhivatalokban dolgozók évente 2,2 millió hatósági döntést hoznak a jogszabályoknak megfelelően.
    A rendezvényen Alakszai Zoltán főispáni elismeréseket adott át.

MTI
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó