Karácsony annyit fordít útfelújításra, mint a haverok prémiumára
Az iskola ugyan csak most indult el, de „Karácsony Gergely máris be tudott gyűjteni magának egy elégtelent, ez pedig a város szervezésének az osztályzata” – mondta a Fidesz budapesti elnöke hétfőn Budapesten.
2024. szeptember 2. 13:30
Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ez a hétfő sokaknak az iskolakezdést jelenti, de „úgy látszik, hogy Karácsony Gergelynél nem ért véget a nyári vakáció, nem nagyon sikerült elkezdeni a munkát”. A főváros sok pontján dugó van, nagyon sok helyen nem sikerült befejezni nyáron az útfelújításokat, összehangolatlanul, több ponton sávlezárások, terelések vannak vagy éppen nagyon lassú mederben folyik a munkavégzés – fogalmazott. Az iskola elkezdődött, a munkavégzés a fővárosnál azonban nem – jelentette ki Szentkirályi Alexandra.
Azt mondta, 2022-ben Karácsony Gergelyék még több mint hárommilliárd forintot fordítottak útfelújításra, ez az összeg azonban a múlt évben 281 millió forintra csökkent. Ez azt jelenti, hogy Karácsony Gergely gyakorlatilag a tizedére csökkentette az útfelújítási alapot – mutatott rá Szentkirályi Alexandra.
Hozzátette: ezt érdemes azzal összehasonlítani, hogy eközben a nyári jutalmak kifizetésére a városháza vezetőinek, a „haveroknak” kétszázmillió forintot „sikerült odaadni”. „Tehát amíg a főpolgármester az útfelújításokra fordítandó pénzt 281 millió forintra csökkentette le éves szinten, addig a jutalmakat idén nyáron kétszázmillió forintban állapította meg a Városháza vezetőinek” – közölte Szentkirályi Alexandra. Megjegyezte, ha a főpolgármesternek az útfelújítások összehangolását és a nyári vakáció alatti befejezését nem is sikerült elintéznie, „úgy látszik, hogy nagyon sokaknak az első igazolatlan órát mégis elintézte”.
A budapestiek ennél a szervezetlen, kaotikus városvezetésnél sokkal többet érdemelnek, és „nem a haverok zsebét kellene kétszázmillió forinttal kitömni”, hanem az útfelújításokra fordított pénzt kellene végre visszaemelni minimum a korábbi szintre, vagy inkább megduplázni – szögezte le a Fidesz fővárosi elnöke. Kérdésre válaszolva indítványozta, hogy Karácsony Gergely javasolja a Városháza vezetőinek, a „haveroknak”, hogy ajánlják fel az említett kétszázmillió forintot útfelújításokra.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
A kereszténydemokrata politikus rögzítette: a legfőbb cél, hogy a fiatalok szeressék a hazájukat, kötődjenek a szülőföldhöz. Ennek az érzésnek az erősítése nagy feladat, és ebben közreműködik a Honvédelmi Sportszövetség.
Az egyik legnemesebb magyar hagyomány a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok. Ez a ma negyvenedszer kezdődő háromnapos rendezvény a közép-európaiság 1335-ös - első - megnyilvánulásának ünnepe. A híres, Károly Róbert-i királytalálkozót idézi fel.