Meghallgatták a védekezésben érintett valamennyi állami szerv vezetőjének jelentését. A helyzetértékelést követően a vezetők meghatározták az azonnal végrehajtandó feladatokat, valamint jóváhagyták a következő napokra vonatkozó árvízi védekezési terveket. Orbán Viktor megállapította: a védekezéshez szükséges személyi, technikai és anyagi erőforrások rendelkezésre állnak – mondta Havasi Bertalan.
A kormányfő a belügyminisztériumi tanácskozást követően úgy fogalmazott, a helyzet komoly, nagy mennyiségű víz érkezik Magyarországra, és három veszélyes helyszín van:
a Szigetköz
a Dunakanyar
Budapest.
"A veszély mértéke nem nagyobb, mint 2013-ban volt. Tehát a feladat, amelyet meg kell oldanunk, nem példátlan" - mondta Orbán Viktor utalva arra, hogy 2013-ban fél méterrel magasabban tetőzött a Duna, mint amilyen magasan most várható a tetőzés.
Amire szerinte figyelni kell, hogy ne rutinból dolgozzanak a tapasztalt szakemberek, "a tapasztalat hasznos, a rutin meg veszélyes". Arra kérte az operatív törzs vezetőit, hogy "mindenki a saját területén maradjon éles", pontos információk alapján pontosan dolgozzanak, "és akkor nem lesz semmi baj".
-
A magyarok felhőtlenül ünnepelhették első királyukat, és a több mint egy évezrede fennálló államukat.
-
Az egy évvel ezelőtt ránk kényszerített szabályozás megbukott, új rendeletet kell alkotnunk. Új szabályozás nélkül a migráció szét fogja bomlasztani az Európai Uniót, ezt meg kell állítanunk. De az első a béke - jelentette ki Orbán Viktor.
-
A második világháború alatt küzdött a fasizmus és a fajgyűlölet ellen, a német megszállás alatt életét kockáztatva mentette zsidó honfitársait. Míg a 20-as évek eleji ciklusban szociálpolitikai és nőjogi kérdésekben szólalt fel, addig az 1945 utáni nemzetpolitikai és elvi kiállásait a kor kihívásai, az ország megszállása, a kiépülő diktatúra követelte ki - idézte fel Semjén Zsolt.
-
Bóka János magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a magyar kormány tájékoztatást kapott arról, hogy Hollandia kormánya bejelentette: kérni fogják, hogy Hollandia mentességet kaphasson az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól.
-
A főigazgató úgy fogalmazott, Ilia Mihály "hosszú évtizedek óta a magyar irodalmi élet egyik gravitációs pontja". Megszámlálhatatlan tanítványt indított el pályáján, írók, irodalomtörténészek, kritikusok, szerkesztők és tanárok sokaságának segítette és segíti munkáját.