Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – írta meg a The Wasington Post nyomán a Magyar Nemzet. A lap – egy informátorra hivatkozva – azt írta, hogy a hívás során, amelyet Trump floridai birtokáról bonyolított le, azt tanácsolta az orosz elnöknek, hogy ne fokozza az ukrajnai háborús helyzetet, és emlékeztette őt Washington jelentős katonai jelenlétére Európában. A két politikus megvitatta az európai kontinens békéjének célját, és Trump kifejezte szándékát arra vonatkozóan, hogy a jövőben is egyeztetne az orosz elnökkel, annak érdekében, hogy „az ukrajnai háború mielőbbi megoldásáról” tárgyaljanak. Donald Trump Putyinnal való egyeztetése során azt is jelezte, hogy támogatna egy olyan megállapodást, amelyben Oroszország megtartja az elfoglalt területek egy részét – állította a The Washington Post informátora.
Az újraválasztott amerikai elnök és Putyin esetleges egyeztetéséről napok óta folytak találgatások. Trump csütörtökön az NBC-nek elmondta, hogy a választások óta mintegy 70 világvezetővel beszélt, köztük Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – ehhez a híváshoz Elon Musk is csatlakozott.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök Orbán Viktorral is beszélt
A magyar kormányfőt elsők között hívta fel. Elnökválasztási kampánya során Trump kijelentette, hogy megválasztása esetén azonnal véget vetne az ukrajnai háborúnak, bár nem árult el részleteket arról, hogyan akarja ezt megvalósítani.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
-
A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.