Advent: felkészülés a találkozásra
A keresztény ember számára az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy "felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására".
2024. november 29. 13:24

Betlehemi jelenet figurái az Egri Érseki Palota udvarán 2023. december 23-án. MTI/Komka Péter

Vasárnap kezdődik az advent, a karácsonyt előkészítő négy vasárnapon át tartó időszak. A keresztény ember számára az adventi időszak az elcsendesedés, az önvizsgálat, az Istennel való találkozásra készülés ideje - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

Azt írták, az advent szó a latin "adventus Domini" kifejezésre utal, ami azt jelenti: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. "Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az élet urát " - fogalmaztak.

A keresztény - és minden emberi - közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat - írták, hozzátéve, hogy advent idején, a "királyok királyának érkezését" várva "nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni".

Kitértek arra, hogy az újkor adventi szimbóluma az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorú négy gyertyája az adventi időszak négy vasárnapjára utal.

A három lila gyertya a bűnbánat időszakát, az egy rózsaszín pedig azt jelzi, hogy "van okunk az örvendezésre is", mert már közel van a Megváltó eljövetele.

Jellegzetes adventi liturgia a pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott úgynevezett rorate mise, melynek elnevezése a latin miseének kezdő sorának - "Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!" - rövidítése.

A keresztény ember számára az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy "felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására". Az MKPK közleménye szerint ezekben a hetekben jó, ha "megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni".

A keresztény ember advent idején próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani - írták, azt kívánva, hogy az "adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!".

MTI
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Orbán Viktor a Harcosok Klubjáról
    A több ezer tagot számláló online csoport célja legnagyobb valószínűséggel a fideszesek online aktivitásának és a kormánypártok elérésének növelése, összehangolt kommentekkel, like-okkal és közösségimédia-kampányokkal. A Fidesz ezzel készül a 2026-os választásokra a közösségi médiában.
  • Bölényroham a Bakonyban
    „Terepre küldjük azt a két új Leopard 2A7HU harckocsinkat is, amiket a márciusi Bölényroham során teszteltünk. Nappali és éjszakai lőgyakorlatokat végzünk géppuskával és a harckocsik toronyfegyverével” – hangzott el a bakonyi gyakorlótéren.
  • Rétvári Bence: jövőre 280 milliárd forinttal több jut a magyar emberek gyógyítására
    A benyújtott költségvetéstervezet szerint jövőre az eddiginél 280 milliárd forinttal több jut majd a magyar emberek gyógyítására - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) megújult egységeinek ünnepélyes átadásán.
MTI Hírfelhasználó