Meggyulladt az első gyertya az adventi koszorún – ametiszthotel.hu

Megkezdődött az advent, melynek első vasárnapját a Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon tartja a nyugati kereszténység. A katolikusoknál advent a Jézus születéséig tartó négyhetes lelki felkészülésen és várakozó időszakon kívül a liturgikus egyházi év kezdetét is jelenti.

Innen indul minden, advent első vasárnapja a kezdet. Nem csak az egyházi év kezdete, hiszen egyúttal a Jézus négy héttel későbbi születéséig terjedő vágyakozás és várakozás időszaka is, amely során egy 18. századi francia misekönyv tanúsága szerint azt énekelték eleink – és éneklik mind a mai napig is a hívek –, hogy „Jövel, ó, Dávid adta kulcs, / Hogy fényességes napra gyújts, / A mennyországba tárj utat, / És rekeszd el a poklokat! / Meglásd, meglásd, ó Izráel, / Hogy eljövend Immánuel”.

Hosszú út vezetett a mai értelemben vett adventi ünnepkör kialakulásáig.

A legelső keresztény közösségek nem tudtak megegyezni abban, hogy mikor született Jézus.

Az evangéliumok ebben a kérdésben nem adtak útmutatást. Csupán annyit tudhatunk meg belőlük, hogy Jézus születése napján pásztorok tanyáztak a környéken, amire könnyen rá lehetett vágni, hogy az állatokat a hideg miatt téli szállásra kell vinni, tehát Jézus valószínűleg tavasszal születhetett, amikor amúgy is megújul a természet.

Az őskeresztények közösségei ezért aztán különböző időpontban ünnepelték Jézus születését: voltak, akik január 6-án, vagyis vízkereszt napján, mások április 18-án, vagy május 20-án. Aztán egy időre január 6-a lett az először nyugaton, később keleten is elfogadott dátum.

A 325-ben ülésezett niceai zsinat tett rendet e kérdésben és elrendelte, hogy mindenkinek december 25-én kell megünnepelni Jézus földi születésnapját.

Mindezzel minden bizonnyal a Római Birodalomban az idő tájt igencsak népszerű Mithrász-kultuszt kívánták ellensúlyozni, amely a téli napfordulón ünnepelte a Napisten sötétség felett aratott győzelmét. December 25-e tehát eredetileg pogány ünnep volt, a zsinati atyák azonban azt mondták: Jézus legyőzte a sötétséget, s a pogány kultuszt ezzel mintegy „megkeresztelték”.

A Jézus születését megelőző négyhetes időszak adventi ünnepköre csak ezt követően alakult ki. Maga az advent szó is a Jézus megszületése után vágyódó várakozás időszakára utal, hiszen eljövetelt jelent, és az adventus Domini, ieiunium Spiritus Sancti, vagyis az Úr eljövetelét hirdető szent időt jelző latin szövegből ered. Liturgikus gyökerei a nyugati egyházban egészen a 4. századig nyúlnak, bár akkor a karácsony és vízkereszt közötti három hetet jelentette. Abban az időben ugyanis a felnőtteket keresztelték meg, és az advent a jelöltnek ez irányú várakozására utalt. Mostani helyére száz évvel később került, hogy aztán szent Szimpliciusz pápa rögzítse a dátumot, VII. Gergely pápa pedig kijelölje a négy adventi vasárnapot.

A magyar nép a középkor óta áldozócsütörtökként is emlegeti a húsvét utáni negyvenedik napot, amelyen Jézus mennybemenetelét ünnepli a keresztény világ. Noha ez csütörtökre esik, liturgikus ünnepét több országban, így Magyarországon is, a következő vasárnapon, vagyis ma tartják.
Advent: a lelki megtisztulás időszaka, a bennünk rejlő béke és szeretet felszítása azért, hogy jó és méltó helyre érkezhessen a kis Jézus. Hiszen mindannyiunknak szállást kell adni, be kell fogadni őt. Így válik a lelkünk Jézus bölcsőjévé.

Megható, ahogyan mindezt az egyháztól fiatal korában eltávolodó és oda csak idős fejjel visszatérő Kosztolányi Dezső sóvárgó szeretettel foglalta össze: „Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali kék ködben lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ‘Ó fényességes szép hajnal’ kezdetű ódon ádventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. És ti azt mondjátok: nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az ádventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, december 24-én, amelyet szentestének neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New York-tól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül.”

A kereszténység tele van tűzdelve mély értelmű szimbólumokkal. Nincs ez másként az adventtel sem, amelyet egy kör alakú koszorú és négy gyertya jelképez. Vizsgáljuk meg a jelentéseit! A kör a legtökéletesebb geometriai forma, hiszen felületének minden pontja azonos távolságra van a középponttól. A felülete egyúttal végtelen is, hiszen a két egymás melletti pontja közötti távolságot az idő végezetéig felezhetjük, akkor sem érnénk a végére. Nem véletlen, hogy Isten örökkévaló szeretetét jelképezi, a felületét díszítő örökzöld ágak pedig a remény és az élet szimbólumai. A koszorún négy gyertyát kell elhelyezni, ezeket az adventi ünnepkör előrehaladtával rendre egymás után kell meggyújtani, a növekvő fény pedig Jézus eljövetelének közeledtét jelzi.

A koszorút övező vörös színű szalag pedig a bűnbeesést és a megváltás ígéretét szimbolizálja.

A gyertyák színei is jelentéssel bírnak. A protestánsok piros gyertyát használnak, ami a szeretetet, a hálát jelképezi, a katolikusok ezzel szemben három lila és egy rózsaszínű gyertyát használnak. A lila szín nem csak az advent, de a nagyböjt jelképe is, és a bánbánatra utal, a rózsaszín ugyanakkor az öröm színe. Elsőnek egy lila gyertyát gyújtanak, amely a hithez kapcsolódik, meg Ádámhoz és Évához, hiszen Isten elsőnek nekik ígérte meg a megváltást, amit az istenfélő emberek azóta is hittel vallanak. Szívhez szólóan írt erről az érzésről, vagyis a hitről az amúgy református Ady Endre az Imádság úrvacsora előtt című versében: „Add nekem azt a holt hitet, / Istenem, / Hogy nem kell ám fenékig inni / S kelyhed szent borából elég / Egy korty: hinni”.

Jezsó Ákos