Átgázoltak a willkommenskultur rögeszméjén
Egy terrorista orvos állított ki bizonyítványt a willkommenskultur rögeszméjéről. Azok a szélsőséges bírók, akik hazánkra hadüzenettel fölérő pénzbüntetést róttak ki terrorellenes politikánk miatt, most lapítanak, gyáván meghúzzák magukat. De maradnak luxus körülményeik között...
2024. december 21. 23:25

thetelegraph

A tudósítás szerint a támadásnak legalább egy vagy két halálos áldozata van, de egyes információk szerint akár 11-en is életüket veszthették – hallhattuk a médiában. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Szerkesztő úr, a magdeburgi terrorakcióról készült térfigyelő-kamera-felvétel alapján sok halottra következtethetünk. Kiknek és miért lehet érdeke, hogy meghamisítsák a tömeggyilkosság közérdekű adatait?

– Eddig legalább öt halottról és kétszáznál több sebesültről tudunk, de az első információk valóban alulbecsülték a halálos áldozatok és a sebesültek számát. Megszokhattuk, hogy migráns hátterű elkövetők esetében a nyugati média bagatellizálja a terrorcselekményeket és meghamisítja a valós adatokat. A magdeburgi gázolásos terrortámadás azonban olyan súlyos gaztett, hogy semmi értelme a kozmetikázásnak. A térfigyelő-kamera felvétele ugyanis látható a világhálón, s annak alapján egyértelmű, hogy az elkövető nagy sebességgel érkező terepjárója pár másodperc alatt rengeteg gyanútlan embert tarolt le a karácsonyi vásáron. Ennek alapján várható volt az áldozatok kirívóan magas száma.

– Miért jó az, hogy független hírforrások terjeszthetnek egy térfigyelő-kamera-felvételt, s ezáltal megnehezítik − ha lehetetlenné nem is teszik − a hatósági hamisításokat, ettől a mostani terrortámadástól függetlenül is, és a jövőben is?

– A mai technológiai fejlettség és a világhálóhoz való könnyű hozzáférés valóban megnehezíti a tények hivatalból történő meghamisítását, és ez a közérdekű információk esetében hasznos. Ha ez a lehetőség nem lenne, akkor nyugaton a balliberális politikai vezetés által rövid pórázon tartott rendőrség és a média ugyanúgy manipulálhatná a híreket, ahogyan azt korábban is tette. Ma már ez nem megy. Németországban és a nyugati világ egyre nagyobb részén új szelek fújnak. A mostani eset kapcsán jól tükrözi a változást, hogy a támadás miatt élesen bírálta a német kormányt a milliárdos Elon Musk, a hamarosan hivatalba lépő amerikai adminisztráció kormányzati hatékonyságért felelős társminisztere, aki Olaf Scholz német kancellárt inkompetensnek nevezte, és azonnali lemondását sürgette. Musk egyébként, nem sokkal a magdeburgi támadás előtt támogatásáról biztosította az Alternatíva Németországért pártot (AfD), amelyről így nyilatkozott: „csak az AfD lehet képes megmenteni Németországot”.

– Most német emberek haltak meg, ugyanakkor a wilkommenskulturt meghirdető, egykori kelet-német Angela Merkel továbbra is luxuskörülmények között él. Miért tudjuk, hogy ez így marad a jövőben is?

– Merkel asszony elvégezte a rábízott feladatot, bevitte a gödörbe Németországot. Most pihenhet a babérjain, senki nem fogja felelősségre vonni. Az Európát sújtó migrációs válság elsősorban neki róható fel. Az ő kancellársága idején nyitották meg a kapukat az invázió előtt, s a nyitott kapukon illegális migránsok százezrei özönlötték el az unió országait. Merkel egykor hazánkat is bírálta, amiért nem volt partner ebben a folyamatban. Kijelentette, hogy a menekültek védelme az Európai Unió humanitárius felelőssége. Most meg kellene kérdezni tőle, vajon az ártatlan uniós polgárok védelme kinek a felelőssége?

Merkel insists no change of course on migrant crisis

A szélsőséges kelet-német figura nagyobb kárt csinált, mint... – hangzott akkoriban egy meredek hasonlítás. Kép: financial times

Az illegális migráció elősegítése vonatkozásában az EB elnökének, Ursula von der Leyennek a felelőssége is jelentős, bár újabban úgy tesz, mintha ráébredt volna arra, hogy az embercsempészek nem ministráns fiúk. Sajnos ő se lesz felelősségre vonva, pedig nem csak a migránsügyek terhelik a számláját. És Scholz kancellárnak is fel lehetne tenni néhány kérdést. Ő ugyanis a tragédia helyszínére látogatva többek között azt mondta, hogy „csaknem negyvenen súlyosan megsérültek”, majd hozzátette: „Nem fogjuk beengedni azokat, akik gyűlöletet akarnak szítani”. Szívesen megkérdezném tőle, vajon hol szunyókált az elmúlt években? A gyűlöletet keltő és súlyos atrocitásokat elkövető migránsokat ugyanis már régen beengedték Németországba. A magdeburgi, szaúd-arábiai származású tömeggyilkos se most érkezett. 2006 óta él német földön. Még nem tudni, hogy voltak-e bűntársai, csak azt, hogy orvosként praktizált, és baloldali nézeteket vallott.

Orbán Viktor évzáró nemzetközi sajtótájékoztatója

Orbán Viktor miniszterelnök (k) évzáró nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Karmelita kolostorban 2024. december 21-én. A kormányfő mellett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (b) és Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára (j). MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelitában tartott nemzetközi sajtótájékoztatón a magdeburgi eseménnyel kapcsolatban kijelentette, hogy a magyar álláspont változatlan. „Rá akarnak erőltetni Magyarországra egy olyan migrációs szabályozást, aminek a kockázata kiveri a szemünket, és ezt nem szabad megengedni” – mondta, majd hozzátette, hogy Brüsszel hatalmas pénzbüntetéssel sújtja hazánkat, amiért őrzi a határát és nem akar olyat, ami Magdeburgban történt. Orbán Viktor keményen állja a sarat. Nekünk, magyar választóknak csupán annyi a dolgunk, hogy támogassuk őt és a nemzeti-keresztény politikai irányt, és ne akarjuk magunkra szabadítani a bajt.

Molnár Pál

gondola
  • Klímakonszenzus
    A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
  • Klímapánik
    A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
  • Latorcai Csaba: a településeknek joguk van saját értékeiket megvédeni és eldönteni, hogy kikkel kívánnak együtt élni
    Elérkezett az idő, hogy a települések saját értékeiket megvédhessék, eldönthessék, kikkel és hogyan kívánnak együtt élni - mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Debrecenben, a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetről tartott konzultáción.
  • A USAID-botrány korrupciós szálai
    A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben - írták.
  • Kárpátalja mint ősi román föld?
    Călin Georgescu, a román elnökválasztás esélyese nemrég közölte: igényt tart Kárpátalja egy részére. Úgy tűnik, Trianonban nem sikerült kielégíteni a Kárpát-medencére irányuló román irredentizmust. Viszont a területi igény indoklása – ahogy száz éve Erdély esetében – most is valótlan állításon alapul - mutatott rá Keményfi Kornél a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség oldalán megjelent cikkében.
MTI Hírfelhasználó