Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.
2025. július 12. 08:04
Az ülésterem - europa.eu
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírónak tett föl kérdéseket a Gondola.
- Szerkesztő úr, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 553 képviselő szavazott. A bizalmatlansági indítványt 175-en támogatták, 360 képviselő ellenezte és 18-an tartózkodtak. Milyen bizonyítványt állít ki ez a szavazati arány az Európai Parlament erkölcsiségéről, ha tudatosítjuk: az évszázad legnagyobb korrupciójának gyanúja alatt nyög az, akit posztján hagytak?
Nincs új a nap alatt. Aki mást várt, naiv álmodozó. Ez az arány körülbelül kettő az egyhez. Attól függően, honnan nézzük, úgy is mondhatnánk, hogy javulgat, de azt is, hogy lehangoló. Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, s annak dacára, hogy csak a frakcióvezetők kaptak szót (ez is fényes bizonyítványa a szólásszabadságnak meg a demokráciának), jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról. És akkor el sem tudjuk képzelni, milyen zsarolások, mutyik mehettek a háttérben, hiszen a szőke hölgy leváltásával bukott volna az egész bábkormány.
- Egy 1999-es esetben a bizalmatlansági szavazás előtt a luxemburgi Jacques Santer vezette uniós bizottság lemondott egy csalási ügyekben való „súlyos felelősségéről” szóló elítélő jelentést követően. Miért az az érzésünk, hogy 1999-hez képest hatalmasat zuhant az Európai Parlement erkölcsi színvonala?
Hol van már a tavalyi hó? Pedig huszonhat év még csak nem is egy emberöltő! Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy a közel félmilliárdnyi európai polgár „szolgái” a képébe röhögjenek a választóiknak. Ideje lenne Ioncesco rinocéroszát belepingálni az európai uniós kék zászló kellős közepébe. Alkalmasabb szimbólumot aligha találnánk a mai brüsszeli állapotokra.
- Az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága május közepén kihirdetett döntésében elítélte az Európai Bizottságot, amiért nem adott kielégítő és hihető indoklást arra, hogy miért tagadta meg a koronavírus elleni vakcinák szerződéseiről szóló, Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója között váltott szöveges üzenetek nyilvánosságra hozatalát. A jogállamiság követelményének megfelelően Leyennek azonnal le kellett volna mondania, miután a bíróság elítélte. Miből tudjuk, hogy ez a szélsőség a jövőben még hisztérikusabban fogja követelni a „jogállamiságot" a demokratikusan működő tagállamoktól?
Ez az eset, azon túl, hogy a tolvaj kiált rablót, azt is láttatja, amivel rég tisztában vagyunk, hogy az Európai Unió Bírósága nem más, mint egy sóhivatal, amelynek nem sok köze van a joghoz és a függetlenséghez. Politikai megrendelésre dolgozik, nyilván jól megfizetett szolgálatot végez. Ha a tagállamok rovására hoz ítéletet, az végrehajtandó, ha azonban „otthoni” ügyben születik döntés, azt ignorálni lehet. Ilyen kuriózum nincs még egy a világon. Ha nem lehet érvényt szerezni neki, ez a bírósági elmarasztaló döntés egyenlő egy (bocsánat a kifejezésért) vécépapírra írt csasztuskával. Felháborító, hogy miközben például Magyarországot ugyanez a bíróság az uniós jogrend betartása (az Európai Unió külső határainak védelme) miatt elítéli, ráadásul napi egymillió eurós büntetés kifizetésére kötelezi, és egymás után küldözik a fizetési felszólításokat, az Európai Bizottság elnöke – akinek funkciójából eredően patyolattisztának kellene lennie – a döntést egy vállrándítással elintézheti. Lehet itt szavazgatni meg nagyokat mondani, ha a jogkövetőt ítélik el, és a svindlert nem tudják kötelezni semmire. Szinte zavartalanul folytatódhat a korrupció és a (természetesen nem létező) háttérhatalom további kiszolgálása. A szőke hölgy pedig még vehemensebben fogja támadni a patriótákat és főleg a magyar kormányt, hiszen bármily vastag az a bizonyos bőr a szája körül, azért most kapott egy pofont. Okulni nem fog, elgondolkodni sem, hiszen a megbízást teljesíteni kell!
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Peggy Whitson, az Axiom Space tapasztalt űrhajósa, aki ötödször járt az űrben, elmondta, hogy számára nemcsak a küldetés sikere volt fontos, hanem az is, hogy a csapat tagjai között életre szóló kötelékek alakuljanak ki.
Kós úgy készülhetett a fináléra a harmadik legjobb idővel (1:54.64), hogy csütörtökön egy órával a középdöntő előtt a 200 méter vegyes döntőjében bronzérmet nyert.