ESET: az internetezők negyede egyáltalán nem fél a csalásoktól
2025. július 12. 12:04

Jóllehet a 16-29 éves korosztály nagyon sok időt tölt internetezéssel, online játékokkal, és a közösségi média felületeken, az ESET kiberbiztonsági elemzése szerint sokan nincsnek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel, biztonsági kockázatokkal.

Ezt támasztja alá az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója, az ESET tavaly év végén készült felmérése, amely szerint az összes válaszadó negyede nem fél egy esetleges kibertámadástól, ezen belül pedig minden második 16-29 év közötti fiatal azt mondta, hogy nem tart semmilyen internetes veszélytől. Ugyanígy ebben a korosztályban vannak a legtöbben azok, akik nem használnak védelmi programot, mert úgy gondolják, hogy saját maguk is ki tudják szűrni a gyanús dolgokat.

A közlemény szerint ugyanakkor a ESET kiberbiztonsági szakértői azt tapasztalják, hogy a fiatalok biztonságát veszélyeztető csalások egyre kifinomultabbak. Egy 15 éves fiú például egy "ingyenes játék" bővítményét töltötte le, de vele együtt egy zsarolóvírust is, ami titkosította a családi fotókat. Egy kamaszlánnyal egy ismeretlen fiú kezdett el levelezni a közösségi médiában, majd hamarosan pénzt és intim képeket követelt. Volt, aki egy leárazott cipőt rendelt egy hirdetés alapján, de a cipő nem érkezett meg, és a pénzt sem kapta vissza.

Az ESET egy korábbi kutatása szerint a válaszadók majdnem fele esett már áldozatul valamiféle online csalásnak vagy támadásnak, 13 százalékuktól jelszót, fiókot loptak el, és ugyanennyien vannak azok is, akik vírusnak estek áldozatul, 11 százalékuknak pedig anyagi kára is volt.

A szakértők szerint a támadók gyakran hamis weboldalak és üzenetek segítségével próbálnak meg személyes információkat kicsalni a fiataloktól, sőt, a megszokott webáruházakat is megfertőzhetik olyan kártékony kódokkal, hogy elég egy látogatás az oldalon és már el is lopták a felhasználó adatait.

Gyakori az is, hogy igazinak látszó, hamis számla érkezik mobiltelefon vagy más előfizetésről, ahol azonban a link adathalász oldalra vezet. A zsarolóvírusokkal a pótolhatatlan digitális értékeket, a saját készítésű dokumentumokat veszélyeztetik, míg az észrevétlenül települő rejtett kártevőkkel nemcsak titkosíthatják a fájlokat, ellophatják az adatokat, hanem az eszközt is használhatatlanná tehetik.

A szakértők tapasztalati szerint a bűnözők leginkább ott jelennek meg, ahol a fiatal falhasználók a legtöbb időt töltik: a csaló nyereményjátékok, a hírességek nevével visszaélő posztok vagy megtévesztő üzenetek adatlopást vagy kártékony szoftverek letöltését eredményezhetik. Hasonlóan veszélyesek az álprofilos kapcsolatok, a romantikusnak tűnő, idegenektől érkező ismerkedős megkeresések sokszor érzelmi manipulációhoz, zsaroláshoz vezetnek, mivel a tizenévesek könnyebben elhiszik például az őket dicsérő üzeneteket: a csaló pedig sok esetben olyan személynek adja ki magát, akit a kamaszok többsége vonzónak talál.

A közlemény idézi Csizmazia-Darab Istvánt, az ESET termékeket forgalmazó Sicontact Kft. kiberbiztonsági szakértőjét, aki elmondta: a nyári munkalehetőséget kereső vagy továbbtanulásra vágyó diákokat a csalók csábító, kihagyhatatlannak tűnő ajánlatokkal veszik célba, gyakran előre kérnek pénzt, vagy az így megszerzett személyes adatokat használják fel további visszaélésekhez. Éppen ezért mindig meg kell bizonyosodni arról, hogy hivatalos szervezet kereste-e meg a felhasználót, illetve ha pénzt kérnek előre különböző költségekre hivatkozva, már joggal gyanakodhat bárki átverésre.

A csalások és adatlopások megelőzéséről elmondta, az egyik legfontosabb, hogy a fiatalok ne osszanak meg beazonosítható személyes adatokat az interneten és ne használjanak a valódi nevükre utaló felhasználónevet sem. Válasszanak mindenhol erős, egyedi jelszavakat, sőt még inkább jelmondatokat, lehetőleg kétfaktoros hitelesítéssel védve, amelyeket jelszószéfben tárolnak, illetve az interneten használjanak virtuális, költési limitű kártyát, amin nincs rajta a teljes zsebpénzük, ösztöndíjuk és nyári keresetük. Védjék a webkamerájukat is, amikor nem használják, takarják le, és olyan védelmi szoftvert használjanak, amely figyelmeztet az illetéktelen hozzáférési kísérletekre.

Csizmazia-Darab István hozzátette, mindenkinek ajánlja a naprakész védelmi szoftverek használatát, mert ezek segítenek a csalások megelőzésében a kártevőket kiszűrésével, ezeket a megbízható alkalmazásokat azonban csak hivatalos piactérről szabad telepíteni.

mti
Címkék:
  • Katonáink a harc mesterei
    A vezérkari főnök kiemelte: a legfontosabb, hogy a katonák legyenek lojálisak, hűek bajtársaikhoz, parancsnokaikhoz, a Magyar Honvédség céljaihoz, a nemzethez.
  • Győztünk!
    A nemzeti csapat már a nagyszünetre eldöntötte az összecsapást, szinte tökéletes védekezéssel csaknem két teljes negyeden át nem kapott gólt, és már nyolccal vezetett a térfélcserénél.
  • Latorcai Csaba: a kormány célja, hogy közös erővel gyarapodjon a nemzet
    Latorcai Csaba beszélt arról, hogy nem mindenki ért egyet azzal, hogy Magyarország, a magyar emberek évről évre egyet előreléphessenek. A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz is azon operatív programok közé tartozik, amelyet Brüsszelben blokkolnak.
MTI Hírfelhasználó