Eddig három meccs, nulla gól – most nyerni akar
A futballban a legnehezebb gólt szerezni és az utolsó passzt adni, ezen kell dolgoznunk és ezt meg is tettük az elmúlt egy hétben" – rögzítette az ír mester.
2025. január 29. 18:04

Stefan Gartenmann játékos (b) és Robbie Keane vezetőedző a Ferencváros sajtótájékoztatóján a Labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik fordulójában játszott másnapi, az AZ Alkmaar elleni mérkőzés előtt az FTC-MVM Sportközpontban 2024. január 29-én. MTI/Hegedüs Róbert 

Robbie Keane vezetőedző győzelmet vár csütörtökön a Ferencváros labdarúgócsapatától az AZ Alkmaar elleni mérkőzésen az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, hogy ne kelljen számolgatni a továbbjutást illetően.

"Alig várom a első meccset a hazai szurkolók előtt. Remélem, telt ház és kiváló hangulat fogad, mi pedig szeretnénk megörvendeztetni a drukkereket. Mindig nyerni akarok, sosem gondolok a döntetlenre. Nincs ez másként most sem, mert nem akarunk számolgatni" - jelentette ki az MTI érdeklődésére az ír szakember a szerdai sajtótájékoztatón.

Az ellenfelet illetően úgy fogalmazott, alaposan kielemezték a holland együttes játékát, szeretnék a gyengeségeit kihasználni. Az Alkmaar legnagyobb erősségeként a remek támadókat említette, akik képesek megbontani a védelmet. Azt is hangsúlyozta, hogy hasonló minőséget képvisel a mostani ellenfél, mint a Ferencváros múlt heti riválisa, a német Eintracht Frankfurt, ráadásul kiváló formában van, ugyanis az előző 13 találkozójából csupán a legutóbbit vesztette el.

"Kielemeztük a Frankfurtban 2-0-ra elvesztett találkozónkat, a jobb- és a baloldalon is találtunk olyan szituációkat, amikor az utolsó kulcspassz hiányzott ahhoz, hogy helyzetet alakítsunk ki. A futballban a legnehezebb gólt szerezni és az utolsó passzt adni, ezen kell dolgoznunk és ezt meg is tettük az elmúlt egy hétben"
- válaszolt a támadójáték javítására vonatkozó kérdésre a 44 éves Keane. A Ferencvárosnak mindössze egyetlen kapura lövési kísérlete volt a német városban, de az is célt tévesztett.

Keane a múlt csütörtöki összecsapáson megsérült Dibusz Dénessel kapcsolatban nem árult el részleteket, csak annyit közölt, hogy keményen dolgozik a válogatott kapus.

"Mindig szerettem volna edzősködni, ezúttal külföldre vezetett az utam. Más ország mindig új tapasztalatot jelent, ami azért is hasznos, mert szerintem akkor lehet jó edző valakiből, ha nem fél kilépni a komfortzónából. Ezt játékosként is megtettem és most is nagyon élvezem a munkámat" - mondta Keane.

A játékosok részéről Stefan Gartenmann arról beszélt, hogy izgatottak, mert kifejezetten szeretnek telt ház előtt sorsdöntő meccseket vívni. Megjegyezte, az öltözőben az időjárásnak megfelelően derűs a hangulat.

"Nekem személy szerint gyorsan sikerült alkalmazkodni a januárban kinevezett új vezetőedző elképzeléseihez, mert az előző csapatom hasonló stílusban futballozott. Ezt persze mondani könnyű, de a pályán is meg kell mutatni. A legnagyobb különbség, hogy talán az egyszerűség felé mozdultunk el, ősszel talán túl komplikáltuk a játékot" - mondta a téli edzőváltásról a dán védő.

A 36 csapatot felvonultató El-alapszakaszból a nyolcadik forduló után az első nyolc helyezett egyenesen a legjobb 16 közé jut, míg a 9-24. pozícióban végző csapatok oda-visszavágós párharcot vívnak a nyolcaddöntőbe kerülését, az utolsó 12 együttes pedig kiesik. A 14. Alkmaar már továbbjutott, a kilenc ponttal 22. Ferencvárosnak pedig a győzelem jelentene biztos folytatást, döntetlen és vereség esetén más eredményektől függ a sorsa.

A Groupama Arénában csütörtökön 21 órakor kezdődő Ferencváros-AZ Alkmaar meccs játékvezetője a szerb Nenad Minakovic lesz, a találkozót pedig az M4 Sport, az m4sport.hu, a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben, ingyen, regisztráció nélkül közvetíti.

MTI
Címkék:
  • Az éghajlat-megmentő ipar
    Az erősödő radikális zöld mozgalmak a nyugati világban is veszélyeztették a gazdasági növekedést, hiszen – Kenneth Ewart Boulding amerikai közgazdász szerint – „Ha valaki azt képzeli, hogy egy véges világban végtelenül lehet növekedni, az vagy bolond, vagy közgazdász.”
  • Brüsszel diktatúrára tör
    Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
  • Afrika sorsát nem ideológiai alapon kell alakítani
    Egyértelmű, hogy Franciaország katonai befolyása meggyengült, ugyanakkor a gazdasági és pénzügyi jelenléte továbbra is rendkívül erős. A kérdést az idő fogja eldönteni. Az európai országok közül mindenesetre Franciaország rendelkezik a legnagyobb politikai és gazdasági befolyással Afrikában - rögzíti Hölvényi György.
  • Kozmikus ceremónia – Űrhajós adta át Balassi kardját
    Űrhajós tábornok nyújtotta át Balassi szablyáját a 29. kardceremónián a Központi Papnevelő Intézet dísztermében. A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot ebben az évben Tóth Erzsébet költő és Farkas Endre György kanadai költő, író, műfordító kapta.
  • Változás a nyugati politikai gondolkodásban
    Magyarországon több mint 60 nem kormányzati szervezetet (NGO) támogatott, politikusokat, médiumokat pénzelt, "ami a szuverenitásunk és függetlenségünk elleni összeesküvés volt" - leplezi le a hu garofób szélsőséget Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó