Német választás: az AFD erős második helyet kaphat
Az előzetes közvélemény-kutatásokhoz képest az SPD 16 százaléka nagyjából a várt eredménynek mondható, ahogy a Zöldek 13,5 százaléka is. Ennél feltűnőbb az, hogy a CSU/CSU és az AfD valamivel a várakozások alatt teljesítettek.
2025. február 23. 21:51
mandiner.hu
A Bild szerint megjelent az első exit poll, amelyet az ARD tett közzé.
Ennek fényében így alakulhattak a szavazati arányok:
Az előzetes közvélemény-kutatásokhoz képest az SPD 16 százaléka nagyjából a várt eredménynek mondható, ahogy a Zöldek 13,5 százaléka is. Ennél feltűnőbb az, hogy a CSU/CSU és az AfD valamivel a várakozások alatt teljesítettek.
A konzervatív pártszövetség esetében volt olyan felmérés a közelmúltból, ahol 32 százalékra mérték őket (bár a legtöbb közvélemény-kutató az utóbbi hetekben már inkább 30 százalék körül mérte őket). Az AfD-nél pedig volt olyan felmérés, ami 23 százalékot jelzett nekik – bár átlagosan inkább 21 százalék környékére mérték őket az utóbbi időben.
Feltűnő még a Baloldali párt (dir Linke) 8,5 százaléka: őket ugyanis a Reuters összesítése szerint átlagosan 6,9 százalékra mérték az utóbbi napokban (2024. december végén pedig 3,3 százalék volt ugyanez az érték). Az FDP az előzetesen vártnál valamivel jobban teljesített a maga 4,9 százalékával, míg a BSW eredménye gyengébb lett – e két párt helyet is cserélt az előzetes felmérések átlagos eredményéhez képest.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.