Magyar cégek is helyet szereztek az év legkiválóbb befektetői között
Több kategóriában hazai vállalkozások nyerték el a magyarországi befektetői közösség legkiválóbb tagjainak járó elismerést a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség nagyszabású díjátadó gáláján. Joó István kormánybiztos, a HIPA vezérigazgatója a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a szervezet készen áll a Száz Új Gyár Programra.
2025. február 27. 10:40
Joó István a Szépművészeti Múzeumban rendezett gálán elmondott köszöntőjében aláhúzta, hogy 2024 embert próbáló év volt, ezért kiemelten büszkék vagyunk a tavalyi 10,3 milliárd eurós eredményre, amely méltó emlék a Nemzeti Befektetési Ügynökség alapításának tízedik évfordulójára. A Külgazdasági és Külügyminisztérium befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztosa a HIPA legfőbb feladatai között említette a déli vármegyék gazdaságának megerősítését, a beszállítói kapcsolatok megerősítését, és a kutatás-fejlesztési projektek számának növelését is.
Mint mondta, az új célkitűzések között szerepel, hogy a kutatás-fejlesztéshez biztosított támogatásért cserébe Magyarországon bejegyzett szabadalmak szülessenek. Joó István a Száz Új Gyár Programmal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a HIPA valamennyi munkatársa készen áll a feladatra. A célok elérése érdekében pedig jelentősen módosítjuk a támogatási rendszerünket, hogy az a lehető legjobban szolgálja az ország gazdaságának fejlődését – fűzte hozzá.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében rámutatott, hogy Magyarország rendre megerősödve került ki az utóbbi időszak kríziseiből, a globális pénzügyi válságból, a Covid világjárványból és az ukrajnai háború okozta nehézségekből. Ezt mutatja, hogy folyamatosan foglalkoztatási rekordokat döntünk, és 2024 a magyar gazdaságtörténet második legsikeresebb éve volt befektetésösztönzési szempontból. A stabilitásnak és a kedvező hazai üzleti környezetnek köszönhetően 77 projektet indítottak útnak, aminek révén 10,3 milliárd euró, vagyis több mint 4,000 milliárd forint érkezik a magyar gazdaságba, és létrejön 18.500 új munkahely – ismertette Szijjártó Péter.
Mindemellett a HIPA rekord számban támogatott magyar beruházási projekteket tavaly, ami nagy „stratégiai siker”, tekintve, hogy tíz évvel ezelőtt nemigen voltak a befektetésösztönzési követelményeknek megfelelő magyar vállalatok – tette hozzá. Mint mondta, az Egyesült Államok és Oroszország közötti tárgyalások elhozták a reményt, hogy három nehéz esztendő után visszatérhet Európa szívébe a béke, és ennek hatására egész Közép-Európában ugrásszerűen javulhat a gazdaság teljesítménye. Ugyanakkor egy sor nagyszabású beruházás ettől függetlenül is termőre fordul az idén, például a BMW debreceni és a BYD szegedi gyára, vagyis megvannak az alapok ahhoz, hogy 2025 az áttörés éve legyen. Ehhez kapcsolódik a Száz Új Gyár Program is, amelynek célja a teljes foglalkoztatottság fenntartása, és hogy kiszámítható legyen a magyar családok életének és megélhetése – mondta Szijjártó Péter.
A befektetői közösség legkiemelkedőbb tagjainak teljesítményét hét kategóriában ismerték el a HIPA hagyományos díjával. Két kategóriában magyar tulajdonú vállalat nyerte el az elismerést, az Év beszállítójának díját a Videoton Holding Zrt., az Év állandó befektetőjének járó elismerést a HELL ENERGY Magyarország Kft. vezetői vehették át.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
A negatív következmények között említette a terrorcselekményeket, a nők elleni erőszakot, és új jelenségként a Nyugat-Európa nagyvárosaiban megjelenő tömeges, erőszakos antiszemita megnyilvánulásokat.
1990-től kezdve fokozatosan más törésvonalak mentén polarizálódott az írótársadalom, vagyunk mi, szuverenista kurucok és vannak ők, a globalista új szabadkőmíves, idegen érdekeket szolgáló labancok – vág rendet az irodalmi életben Pósa Zoltán.
Budapest azonnali jogvédelmet kapott, a Magyar Államkincstárnak vissza kell utalnia az inkasszált 10,2 milliárd forintot a kamatokkal együtt - osztotta meg a hírt Karácsony Gergely a közösségi oldalán. Karácsony Gergely állítására és a bírósági ítéletre Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes reagált.