Az IKSZ elnöki tisztségét a jövőben Halmay Gábor, eddigi ügyvezető alelnök tölti be, aki 2019 óta Veszprémben egyéni önkormányzati képviselőként is aktív szereplője a politikai életnek.
2025. március 8. 14:19
Halmay Gábor - vehir.hi
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) országos tisztújítást tartott, melynek eredményeként új vezetés került a szervezet élére.
Az IKSZ elnöki tisztségét a jövőben Halmay Gábor, eddigi ügyvezető alelnök tölti be, aki 2019 óta Veszprémben egyéni önkormányzati képviselőként is aktív szereplője a politikai életnek.
Az elnöki posztról 10 év után távozó Nacsa Lőrinc méltatta az IKSZ eddigi munkáját, és az új vezetőségnek sikeres munkát kívánt a jövőben. A leköszönő elnök számára Halmay Gábor átadta a frissen megalapított Fiatalok a Keresztény Európáért-díjat, elismerve az elmúlt évtizedek aktív ifjúságpolitikai munkáját. Nacsa Lőrinc nemzetpolitikai államtitkárként továbbra is aktívan segíti a szervezet munkáját.
Az új elnökség célja, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség tovább erősítse szerepét a közéletben, és új impulzusokat adjon a fiatalok politikai aktivitásának. Az IKSZ számára kiemelt feladat lesz a szervezet fejlesztése, a munkacsoportok, programok és rendezvények megújítása, valamint a külső kommunikáció, amelynek részeként az aktív jelenlétet célzó közösségi media felületek használata is előtérbe kerül. Az IKSZ prioritásai közé tartozik a nemzetközi kapcsolatok ápolása is, a nemzetpolitikai kérdések hangsúlyozása, az egyházakkal való aktív kapcsolattartás, valamint az önkormányzati szerepvállalás erősítése. A szervezet célja, hogy minden megyeszékhelyen és járásban működő központokat alakítson ki, ezzel is biztosítva az aktív közéleti részvételt. A nemzetközi együttműködések terén az IKSZ folytatni kívánja kapcsolatépítéseit a Patriots for Europe pártcsalád ifjúsági szervezeteivel, valamint a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesülettel. Ezen kívül a szervezet célja, hogy minden határon túli magyar közösséghez eljusson, és számos karitatív, önkéntes és jótékonysági akciót szervezzen.
A tisztújítással kapcsolatosan Halmay Gábor elmondta: "Bármi is vár ránk a jövőben, mi készen állunk arra, hogy hitünk, elkötelezettségünk és munkánk révén erősebbé tegyük hazánkat. A jövő nem a bizonytalanságé, hanem a közösen vállalt értékeké. A kereszténydemokrácia, a nemzeti összefogás és a fiatalok szerepvállalása mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy erősebb, sikeresebb Magyarországot építhessünk."
Halmay Gábor munkáját a következő elnökségi tagok segítik: Elnökhelyettes: Pálinkás Tamás, Ügyvezető alelnök: Marosi Kristóf, Külügyekért felelős alelnök: Bohár Ádám, Alelnökök: Csorba Dezső, Kelei Kornél, Makranczi Renáta, Marosi Kristóf, Matheovits László, Nagy Bence, dr. Porga Ábel, Velenczei Szabolcs.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség új vezetősége elkötelezetten dolgozik azon, hogy a fiatalok számára vonzóbbá és elérhetőbbé tegye a politikai szerepvállalást, és a kereszténydemokrata értékeket még szélesebb körben népszerűsítse.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.