Azbej Tristan: Mindazt, amit Kovács Gergely képvisel és ahogyan viselkedik, a leghatározottabban elutasítjuk
A XII. kerületi önkormányzat MoM Kultúrházban tartott hivatalos március 15-i megemlékezésén valóban megláthattuk hogyan munkálkodik a sátán. A gyanútlan, koszorúzásra egybegyűlt nézők kaptak egy ízelítőt a hazánkat és egész keresztény kultúránkat meggyalázó, sárba tipró pokoli szerveződésből. A keresztény vallást, az államot, mint regnáló politikai erőt felmutató társadalmi osztályt megalázó, mocskos és undorító hasonlatokkal körbevizelő sátánt láthattuk, hallhattuk - osztotta meg gondolatait Czelnai Zsolt Farkas, a KDNP XII. kerületi szervezetének tagja a közösségi oldalán, melynél Azbej Tristan, a KDNP alelnöke jelezte, hogy Kovács Gergelynek bocsánatot kell kérnie!
2025. március 17. 13:53

Kimutatta foga fehérjét egy „új világ", aminek az igazi célpontja az ifjúság, a jövő

A XII. kerületi kereszténydemokrata Czelnai Zsolt Farkas így reagált a Kétfarkú Kutyapárt általi polgármester vezette önkormányzati március 15-i eseményre: A "megemlékezésnek" nem tekinthető gondosan kitervelt és beállított ocsmány polgármesteri beszéd, majd az ezt követő "kultúrműsor" nem volt más, mint a keresztény, jobboldali érzelmű és felfogású emberek megalázása, a kereszténység kicsúfolása, a keresztény értékrend bódultan összehordott gyalázása. Az összefüggéstelen, nihilista világszemlélet szánalmasan vigyorgó tagmondatai „dicsekedve” mutatták meg, hogy hol is van ma a XII. kerület vezetésének szellemi, lelki szintje. Ma, ott, valóságosan is kimutatta foga fehérjét egy „új világ", mely már annyira dörzsölt és ravasz, hogy nem a valódi hatalmi elitet veszi célba és támadja meg. Nem. Az igazi fő célpont az ifjúság, a jövő. 
 
Mert ennek az új világnak a valódi célja a magyar és keresztény világrend ifjú letéteményesei, a letűnni látszó, de még létező normalitás Európáját még megvalósítani képes fiatalság sátáni megrontása! Ezt kellett március 15-én átélnünk, nekünk, akik ott voltunk és tanúi voltunk ennek a szégyenteljes eseménynek...
 
A mondandóm erős javaslat: itt és most vessünk számot, és acélozzuk meg lelki és szellemi erőinket, mert fel kell vegyük a harcot a gonosszal! Legyünk tisztában azzal, ami ránk, fiainkra, lányainkra és unokáinkra vár! Rá kell döbbenjünk: nincs több idő! Még ma eszméljünk rá, mi a minket körbevevő „új világ”, mert lehet holnap már késő lesz! - hangsúlyozta posztjában a kereszténydemokrata közéleti szereplő.

Azbej Tristan: Kovács Gergelynek bocsánatot kell kérnie!

Azbej Tristan, a KDNP alelnöke is kifejtette véleményét a poszt alatt:
Kovács Gergely polgármester úrhoz felebaráti érzéssel fordulunk, tisztelettel adózva emberi méltóságának és az őt a kerület élére emelő választói akaratnak. Azonban mindazt, amit képvisel és ahogyan viselkedik, a leghatározottabban elutasítjuk. Mi, hegyvidéki kereszténydemokraták, elkötelezetten szembeszállunk a mindent tagadó, keresztény- és hagyományellenes szellemiséggel. Kovács Gergelynek bocsánatot kell kérnie!
Nem valószínű, hogy megteszi, hiszen a provokátor abból táplálkozik, hogy másokat sérteget. Nagyböjt idején, a húsvéti készülődés időszakában azonban mégis lehetőséget kell adnunk a csodákra - közölte Azbej Tristan.
Gerzsenyi Krisztián
  • Áder János: most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld történetében
    Most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld 4,5 milliárd éves történetében - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjainak a biodiverzitásról tartott előadásában.
  • Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
    Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát - jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
  • Szent István Intézet: A határtalan gyűlöletnek véget kell vetni!
    Nehéz nem felfedezni a közös mintázatot Charlie Kirk meggyilkolásában, Semjén Zsolt alaptalan rágalmazásában és a Reisz Pál atya által elszenvedett templom-ostromban – írja a Szent István Intézet kutatási igazgatója az intézet közösségi oldalán megjelent, Határtalan gyűlölet című publicisztikájában. Nádor Koppány Zsombor hangsúlyozza: eljött az ideje, hogy Európa pluralitását ne csak a keresztények ismerjék fel és ismerjék el, hanem a keresztény hitet és követőit 300 éve forradalmi türelmetlenséggel támadó polgártársaink is.
MTI Hírfelhasználó