Washington, Moszkva békét akar, Brüsszel háborút
A nyugat-európai hadikapacitások növeléséről szólva Horváth József hangsúlyozta, a lövegek gyártásában, a légvédelmi és tüzérségi lőszerellátás tekintetében együttesen sem képesek az orosz gyártókapacitást ellensúlyozni, valamint Nyugat-Európa jóval drágában - akár egy a tízhez arányú költséggel - állítja elő a lőszereket, mint Oroszország.
2025. március 23. 12:51

Orosz hadiüzemben - reuters

Az orosz-amerikai tárgyalások már nemcsak az ukrán-orosz háború lezárásáról szólnak, hanem globális kérdésekben, globális érdekegyeztetés szintjén is tárgyal a két nagyhatalom egymással - jelentette ki a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője, biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Horváth József elmondta, egy ukrán tűzszünet létrehozása mellett más fontos világpolitikai kérdésekkel, a Közel-Kelettel, Iránnal, a húszik helyzetével, illetve délkelet-ázsiai térség problémájával is foglalkozik a két nagyhatalom.

Az Egyesült Államok és Oroszország, előbb-utóbb kiegészülve Kínával, az új világrend felosztásáról, hatalmi, gazdasági, politikai, katonai szerepek leosztásáról is tárgyalnak ezeken a megbeszéléseken, és ezt akarják sürgetni vagy felgyorsítani annak érdekében, hogy az orosz-ukrán kérdés mihamarabb nyugvópontra jusson - vélekedett az elemző.

Kifejtette, pillanatnyilag az ukrán vezetés igyekszik "két hangszeren egyszerre játszani", egyrészt tisztában vannak azzal, hogy az amerikaiak és az oroszok által megkötendő egyezségek nagyon komoly súlyúak és befolyásolják személyes érdekeiket és az országuk jövőjét.

Ugyanakkor próbálkoznak azzal - folytatta - , hogy a nyugat-európai "elszántak szövetségének" alternatíváját nyitva hagyni, és amennyiben Nyugat-Európa hajlandó és képes az ukránokat megfizetni és fegyverrel ellátni, akkor egy idő után túllépnének az amerikai-orosz megállapodáson, majd Európát felhasználva tovább folytatni a küzdelmet.

A nyugat-európai hadikapacitások növeléséről szólva Horváth József hangsúlyozta, a lövegek gyártásában, a légvédelmi és tüzérségi lőszerellátás tekintetében együttesen sem képesek az orosz gyártókapacitást ellensúlyozni, valamint Nyugat-Európa jóval drágában - akár egy a tízhez arányú költséggel - állítja elő a lőszereket, mint Oroszország.

Franciaország esetében van egy plusz motiváció is az oroszokkal szemben, hiszen az elmúlt években a volt francia gyarmatokról, Száhel-övezetből épp az orosz Wagner-csoport szorította ki a francia idegenlégiót - mutatott rá a szakértő, hozzátéve, a franciák számára ez egy nagyon jelentős anyagi és presztízsveszteség volt, amit most az ukrán helyzettel igyekeznek kiegyenlíteni.

A műsorban szó volt a francia lakosságnak egy esetleges világháborúra történő felkészítéséről is. Horváth József kifejtette, ennek alapvetően pillanatnyilag belpolitikai okai vannak, mert a katonai elemzők véleményei nem támasztják alá azt, hogy valós veszély lenne egy Európa elleni totális orosz háború, mivel az ukrán hadihelyzet nagyon komoly kihívás elé állítja az orosz hadsereget.

Az egyes uniós tagállamok haderőfejlesztéséről, a haderő sorozott állománnyal történő felduzzasztásáról szólva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője elmondta,

Európában egyedül Lengyelország kezdett el felépíteni komoly hadsereget, a jelenlegi 200 ezres állományt 500 ezer főre szeretnék növelni, illetve célként öt százalék körüli GDP- arányos katonai költségvetést tűztek ki.

A németek is 200 ezer fős hadsereggel számolnak, de ezt a létszámot sem tudják feltölteni, mert nincs megfelelő utánpótlás, ezért ötletként az is felmerült a német vezetésben, hogy Közép-Európából alkalmaznának szerződéses katonákat - tette hozzá Horváth József.

MTI
Címkék:
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó