Brüsszeli rögeszme: egyedül Magyarország bátor ahhoz, hogy ütközzön vele
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Közép-európai Csúcstalálkozó című rendezvényen elmondott beszédében tiltakozását fejezte ki az Ukrajnával kapcsolatos friss brüsszeli javaslatok ellen, amelyek értelmében még több pénzt és fegyvert, továbbá katonai tanácsadókat is kellene küldeni, valamint lehetővé kellene tenni azt, hogy az ország már a hivatalos csatlakozása előtt csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
2025. április 16. 08:34
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Alapjogokért Központ és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány Central European Summit című nemzetközi konferenciáján a Várkert Bazárban 2025. április 15-én. MTI/Hegedüs Róbert
Egyedül a magyarok állíthatják meg Ukrajna erőltetett tempójú európai uniós csatlakozását, ami hazánk gazdaságát megoldhatatlan kérdések elé állítaná, és tönkretenné az eddigi eredményeket - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Közép-európai Csúcstalálkozó című rendezvényen elmondott beszédében tiltakozását fejezte ki az Ukrajnával kapcsolatos friss brüsszeli javaslatok ellen, amelyek értelmében még több pénzt és fegyvert, továbbá katonai tanácsadókat is kellene küldeni, valamint lehetővé kellene tenni azt, hogy az ország már a hivatalos csatlakozása előtt csatlakozhasson az Európai Unióhoz.
"Most itt azt hiszik, hogy valamit összekevertem, de nem (…) Brüsszelben azt a célt tűzték ki, hogy Ukrajnát teljes mértékben integráljuk gazdaságilag az Európai Unió belső egységes piacába, még azelőtt, hogy Ukrajna teljes egészében csatlakozna az Európai Unióhoz. Tehát Ukrajna teljes gazdasági integrálását akarják még azelőtt, hogy Ukrajna a csatlakozási tárgyalásokat magukat lezárná" - fejtette ki.
"Ez azt jelentené, hogy az ukrán munkaerő elárasztaná az európai és benne a magyar munkaerőpiacot. Ez azt jelentené, hogy a teljesen más sztenderdek szerint termelő, GMO-val és mindenféle egyéb, silány minőségű anyagokkal fertőzött mezőgazdasági termények elárasztanák a közép-európai, s így benne a magyar piacot (…) Ez azt jelentené, hogy a silány minőségű, ezért az itteninél mindenképpen olcsóbban elérhető szolgáltatások tönkrevernék a magyar vállalatok egy jelentős részét" - sorolta.
"Az ukrán erőltetett extra gyors csatlakozás megoldhatatlan kérdések elé állítaná a magyar gazdaságot, és tönkretenné mindazokat az eredményeket, mindazokat a vívmányokat, amelyeket eddig együtt, mi, magyarok elértünk"- figyelmeztetett.
"Jól látszik, hogy Brüsszelben eldöntötték, hogy politikai, ideológiai, filozófiai, geopolitikai, egyéb ügyek miatt Ukrajnát minél előbb be kell nyomni az Európai Unióba" - fűzte hozzá.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy Brüsszelben tisztában vannak azzal, hogy mindezt egyedül a magyarok tudják megállítani. "Egyrészt mi vagyunk elég bátrak egyedül, hogy a brüsszeli liberális mainstreammel szembemenjünk, s másrészt nálunk van elég politikai stabilitás ahhoz, hogy a kormány egy ilyen nagyon durva brüsszeli hengerrel szembe merjen menni" - fogalmazott.
"Ezért láthatóan minél előbb próbálnak előállítani egy olyan eredményt, ami azt mutatná, hogy de hát a magyarok támogatják Ukrajna európai uniós csatlakozását" - folytatta.
"És ugye tegnap vagy tegnapelőtt megtudhattuk, hogy a Tisza Párt valóban támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. Azonban a Tisza Párt nem a magyar emberek, hanem Brüsszel hangját jeleníti meg. És hogy Magyarország, a magyar kormány milyen álláspontot képvisel ebben a kérdésben, az a magyar emberek hangjától, véleményétől függ, ezért majd a véleménynyilvánító szavazáson lehetőségük lesz a magyar embereknek elmondani, hogy ők mit gondolnak erről a kérdésről" - emelte ki.
A miniszter ezután kitért a kárpátaljai magyarok "brutális" jogfosztására is, és sérelmezte, hogy Ukrajna vezetése immár tíz éve nem mutat semmifajta készséget a kérdés rendezésére.
"Tíz év alatt négy ukrán külügyminiszterrel dolgoztam. Szerintem legalább 25-30-szor találkoztunk, és 25-30-szor kezdődött azzal a megbeszélés az ukrán partnerek részéről, hogy ’de hát Péter, mi a gond?’ És amikor az ember fiatalabb meg a pályája elején van, még toleráns ezzel a helyzettel szemben, aztán ahogy idősödik, úgy már ez a toleranciaküszöb egyre mélyebbre kerül, és egy idő után az ember kikéri magának, hogy azért egy komplett országot, egy komplett nemzetet nem illik hülyének nézni" - húzta alá.
"Tíz éve világos, hogy mit várunk el az ukránoktól. Adják vissza azokat a jogokat, amelyekkel a magyarok 2015 előtt rendelkeztek, pont. Nem bonyolult. Semmi extrát nem kérünk" - tette hozzá.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
A magyar választók közel kétharmada helytelennek tartja, ha egy magyar politikus pártpolitikai érdektől vezérelve a Magyarországnak járó EU-források felfüggesztését támogatja – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Soltész Miklós úgy fogalmazott, az elmúlt években több lépésben támogatták a település meglévő nemzetiségi óvodáját és mini bölcsődéjét, de Rátkán "mertek nagyot álmodni" azzal, hogy új intézményt építenek a gyermekek számára.
A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető a Közép-európai Csúcstalálkozó című rendezvényen elmondott beszédében tiltakozását fejezte ki az Ukrajnával kapcsolatos friss brüsszeli javaslatok ellen, amelyek értelmében még több pénzt és fegyvert, továbbá katonai tanácsadókat is kellene küldeni, valamint lehetővé kellene tenni azt, hogy az ország már a hivatalos csatlakozása előtt csatlakozhasson az Európai Unióhoz.