Aradi vértanúk - Kalmár Ferenc: Magyarország nemzeti kormányának minden magyar számít
A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez és a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. Kiss Ernő az egyetlen aradi vértanú, akinek a földi maradványai is a Vajdaságban, Eleméren nyugszanak.
2025. október 4. 08:05
Magyarország nemzeti kormányának minden magyar számít, és minden magyar számíthat a nemzeti kormányra - hangsúlyozta Kalmár Ferenc, a szomszédságpolitika fejlesztéséért felelős miniszter biztos pénteken a vajdasági Adán, ahol az aradi vértanúk emléknapja alkalmából szervezett megemlékezésen vett részt.
Mint mondta, magyarnak lenni nemcsak születés, hanem választás kérdése is. Ezt jól bizonyítja az aradi vértanúk nemzeti összetétele, "hiszen sokan közülük nem magyar etnikumúak voltak". Példaként említette Damjanich Jánost - akinek a domborművénél koszorúztak a résztvevők -, aki szerb családból származott, "ennek ellenére magyar szíve volt".
A miniszteri biztos az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakát ritka pillanatnak nevezte a magyar történelemben, mert "az ezeréves történelmünkben nagyon ritkák az ilyen pillanatok, amikor a teljes nemzet össze tud fogni egy cél irányába". Hozzátette, hogy nemcsak a magyar nemzet fogott össze, hanem mindazok, akik fontosnak tartották a magyar szabadság ügyét. "A szabadság ügye nem nemzeti kérdés, hanem emberi, erkölcsi kötelesség" - húzta alá.
Kalmár Ferenc szerint az aradi vértanúk is ezt üzenik a mának, ugyanis "a bátorság, a kiállás nagyon-nagyon fontos akkor, amikor a szuverenitásunkért harcolunk Európában, és amikor az identitásunkat próbáljuk megőrizni határon innen és határon túl, a diaszpórában és a Kárpát-medencei magyar közösségekben".
"Hálásak lehetünk, hogy napjainkban nekünk nem kell életünket áldozni a szabadságért. Azonban ma olyan küzdelemben állunk, amely sok esetben a meggyőződésünkért, hitünkért, kultúránként, anyanyelvünkért, elveinkért, szuverenitásunkért folyik" - hangsúlyozta.
Adán 2011-ben állítottak emlékművet Damjanich Jánosnak, a helyiek pénteken ott tisztelegtek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt.
A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez és a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. Kiss Ernő az egyetlen aradi vértanú, akinek a földi maradványai is a Vajdaságban, Eleméren nyugszanak.
Borítókép: Budapest, 2025. május 12. Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri különmegbízottja, főtanácsadója, A nemzeti kisebbségek védelme az Európai Unióban című kiadvány egyik szerzője a könyv bemutatóján a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti székházában 2025. május 12-én. A kötetet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. adta ki. MTI/Soós Lajos
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
A miniszterelnök szerint Magyarország érdeke, hogy Ukrajna mint állam fennmaradjon, de ez nem jelentheti azt, hogy „mi tartsuk el és mi tartsuk fenn” a szomszédos országot.
A tizenhárom aradi vértanú közül hat kötődik valamilyen módon a Délvidékhez és a volt Jugoszláviához, így számos településen tartanak megemlékezéseket minden évben. Kiss Ernő az egyetlen aradi vértanú, akinek a földi maradványai is a Vajdaságban, Eleméren nyugszanak.