Az EB elnök asszonyának tevékenységét az unióra nézvést oly mértékben kártékonynak látom, hogy szinte el sem tudok képzelni olyan ítéletet, amely ezzel a mérhetetlen károkozással arányban állna - leplezi le a szélsőséges politikust Bánó Attila.
2025. július 9. 06:06
Egymásra találtak - facebook
Az Európai Bizottság elleni bizalmatlansági indítvány szélsőségesek legrégibb kézikönyvéből származik - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Strasbourgban. Bánó Attila publicistát kérdezte a Gondola.
− Szerkesztő úr, a politikai ellenfél szélsőségesnek nyilvánítása valóban régi kézikönyvből, az SZDSZ kockásfüzetéből származik. Az SZDSZ megbukott. Mi várhat Leyenre?
− Igen, a módszer ismerős. Az EB elnök asszonyára jellemző az ellenfelekkel szembeni kérlelhetetlen szigor, a keménység és a rosszindulat. Szerinte a bizalmatlansági indítvány benyújtói szélsőségesek, de akik például az unión kívüli, háborúban álló, Zelenszkij diktatúrájától is szenvedő Ukrajnát támogatják, azok demokraták. Azért említem példaként Von der Leyen Ukrajna-politikáját, mert jól tükrözi azt a rá jellemző képmutató felfogást, amely más téren is megmutatkozik. Az elnök asszony többször is kijelentette, hogy Ukrajna Európát védelmezi az orosz agresszióval szemben, hogy rohamosan halad előre a demokratizálódás útján, ezért gyorsított eljárással fel kell venni az unióba, és az eddigi gigatámogatásokon túl egy összeurópai hitelfelvétellel is segíteni kell, mert megérdemli.
Ezzel szemben az igazság merőben másként fest. Az ukrán rendszert 2014-ben egy CIA-puccs juttatta hatalomra, s ez mára létrehozta bolygónk egyik legkorruptabb maffiaállamát. Zelenszkij rendszere titkosított internetes hálózatokon keresztül adja el a Nyugattól kapott fegyverek jelentős részét, s még a CIA szerint is négyszázmillió dollár nyugati segélyt sikkasztott el. Ez az összeg azóta jócskán növekedett.
Ukrajna nem tartotta be a minszki egyezményeket, holott ezekkel megelőzhette volna a háborút, nyolc éven át üldözte a Donbász lakosságát, megtűrte azokat a neonáci egységeket, amelyek a legszörnyűbb háborús bűnöket követték el, és 15 ezer áldozatot szedtek a Donbászban. Ursula von der Leyen szerint mindez orosz propaganda, a háború kirobbantása egyedül az oroszok felelőssége, az EB elleni bizalmatlansági indítvány kezdeményezői pedig szélsőségesek.
Nem vagyok igazságügyi szakértő, de mint a politikai folyamatokat figyelemmel kísérő polgár, az EB elnök asszonyának tevékenységét az unióra nézvést oly mértékben kártékonynak látom, hogy szinte el sem tudok képzelni olyan ítéletet, amely ezzel a mérhetetlen károkozással arányban állna. Ha csak a Pfizergate néven elhíresült ügyben, az unió számára nagy károkat okozó oroszellenes szankciókban, a mértéktelen illegális migráció erőltetésében és a háború támogatásában játszott meghatározó szerepét nézzük, máris hosszú a „bűnlastrom”. Nem állítom, hogy minden rossz döntés ötlete tőle származik, de a legfőbb felelősség az övé.
A független Európai Törvényszék – remélem, hogy valóban független − a Pfizergate-ügy miatt nem jogerősen, de mégiscsak elmarasztalta a rezzenéstelen arcú hölgyet. A folytatás még hátra van. Tudjuk, ebből nem következik, hogy más ügyekből is lesz peres eljárás, de azt kijelenthetjük, hogy az unió legújabb-kori történetében Ursula von der Leyen rendkívül dicstelen szerepet játszik.
− Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) frakció részéről hangsúlyozta: a jobboldali populisták Putyin eszközei lehetnek. Ez kifejezetten a Rákosi-korszakot idézi, ott titóizmussal vádolták meg a bírálókat. Rákosi megbukott, de előtte hatalmas károkat okozott az országnak. Mire számíthatunk most?
− Amikor tavaly ősszel figyelemmel kísértük a strasbourgi európai parlamenti vitát és vártuk, hogy a magyar elnökség programjával kapcsolatban érdemi véleményekkel találkozunk, akkor nem csak Ursula von der Leyentől, hanem Manfred Webertől is igaztalan vádaskodásokat, elcsépelt baloldali csúsztatásokat hallhattunk. Weber többek között azt állította, hogy Európában senki nem áll szóba a magyar miniszterelnökkel, de mondott egyéb hazugságokat is. Mellékesen jegyzem meg, hogy a magyarellenes balliberális rágalomözönre az a Budapesten garázdálkodó Ilaria Salis olasz antifa-aktivista tette fel a koronát, aki arcátlanul szidalmazta a magyar büntetés végrehajtást, illetve a magyar demokráciát.
Weber egyike azoknak a brüsszeli héjáknak, akik nem kérdezik meg Európa polgárait, akarnak-e az ukrajnai háborúra újabb milliárdokat áldozni az adójukból. És ő az, aki már nagyon szeretne egy szolgalelkű futóbolondot látni Orbán Viktor helyén. A legtöbb magyar választó nem érti, hogy Weber, Von der Leyen, Freund, Verhofstadt és a többi balliberális akarnok honnan veszi a bátorságot, hogy a magyar választók helyett mondja meg, ki vezesse Magyarországot. Nem meglepő, hogy ezek a felbérelt politikai dilettánsok populizmussal és oroszbarátsággal vádolják a patriótákat, miközben ők szinte hiánytalanul átvették a kommunista diktatúrák hatalmi eszköztárát és gyakorlatát.
Bánó Attila - Lajter Imre felvétele
− A bizottság elnöke SMS-ben egyeztetett 35 milliárd euró közpénzről − közbeszerzési eljárás nélkül, mandátum nélkül, átláthatóság nélkül − leplezte le Leyent a Patrióták Európáért frakció nevében Fabrice Leggeri. Döbbenetes módon éppen a törvénysértő figurák, Leyen és Weber vádolják a jogállamiság megsértésével azokat a demokratákat, akik a törvények uralmát szeretnék helyreállítani. A lezüllöttségnek ebből a mocsarából hogyan lehet valaha fölemelni az Európai Uniót?
− Leggeri, a Patrióták Európáért képviselőcsoport francia tagja jogosan tette szóvá Von der Leyen elképesztő eljárását, és a bírósági ítélet nyomán jogos az a követelés, hogy az EB hozza nyilvánosságra az elnök asszony és Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója közötti SMS-üzeneteket. Fabrice Leggeri és a patrióták e felháborító ügyben joggal követelik a nyilvános tájékoztatást és egyetértenek a bírósággal, amely általános szabályként fogalmazta meg, hogy az intézmények valamennyi dokumentumát hozzáférhetővé kell tenni a nyilvánosság számára. Az EU vezetését, az úgynevezett brüsszeli elitet nem csak a rosszabbnál rosszabb döntések, hanem a korrupciós ügyek is jellemzik. Ettől a mocsártól csak a teljes és szakszerű lecsapolás szabadíthatja meg az uniót. A munka éppen csak elkezdődött, de hiszem, hogy egyszer eredményesen végződik.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Elnök asszony körül sűrűsödő korrupciós ügyek miatt tűzték ki, de mindannyian tudjuk, hogy a korrupció csak a jéghegy csúcsa" - írta a magyar miniszterelnök. Itt többről van szó. Alkalmasságról, eredményekről, Európa jövőjéről - fűzte hozzá.