Feleségét traktorral halálra gázoló szabolcsi férfi
2025. július 9. 15:09

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy idős, látássérült férfi ellen, aki tavaly decemberben az általa vezetett traktorral halálra gázolta feleségét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírteleken - közölte a vármegyei főügyészség szerdán az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, a vádirat szerint a 60-as évei végén járó férfi mindkét szemét érintő súlyos szembetegségben szenved, ami egészségügyileg alkalmatlanná tette a vezetésre. Annak ellenére, hogy emiatt érvényes gépjárművezetői engedélye sincs, rendszeresen vezette mezőgazdasági vontatóját, amellyel a nyírteleki lakásától néhány kilométernyire lévő földjére járt ki.

A férfi 2024. december 1-jén hazafelé tartott, a 38-as főút kereszteződésében megállt, elsőbbséget adott egy személygépkocsinak, majd megkezdte a jobbra kanyarodást, de nem vette észre az út szélén álló házastársát, akit a vontató jobb oldali első kerekével elsodort - ismertették. Az asszony a maga mellett tartott kerékpárjával együtt a földre esett, a traktor pedig áthajtott rajta.

A balesetben a nő a helyszínen az életét vesztette.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, vele szemben két év felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott, és végleg eltiltanák a járművezetéstől.

MTI
Címkék:
  • Erdők és műanyagok
    Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Bakondi György: Hazánk mindent megtesz az európai biztonságért
    Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.
  • Máté Lászlónak – odaátra
    Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
  • BL-selejtező - Robbie Keane: meg akarjuk nyerni a szerdai visszavágót
    Keane a sajtótájékoztatón jelen lévő örmény újságírók miatt nem részletezte, hogy milyen módosítást hajt majd végre a Ferencváros védelmében, mivel az Örményországban kiállított Ibrahima Cissé szerda este nem léphet pályára. "Majd holnap meglátják" - tette hozzá mosolyogva.
MTI Hírfelhasználó