Áder János: most zajlik a hatodik tömeges kihalási hullám a Föld történetében

Áder János azt mondta, a környezet mesterséges átalakításának 99 százaléka az elmúlt 200 évben történt meg, az ipari forradalomtól kezdődően az emberek cselekedeteinek következtében csökkent a biodiverzitás, azaz a biológiai sokféleség.
A volt államfő szerint ezt tíz faktor váltotta ki: az emberiség létszámának növekedése, az urbanizáció, a térhasználat, a fakitermelés, a monokultúrás mezőgazdaság, az invazív fajok megjelenése, a túlfogyasztás, a növekvő mennyiségű hulladék, a lég-, víz- és talajszennyezés, valamint a klímaváltozás.
Áder János felhívta a figyelmet arra, ha nem figyelünk oda a minket körülvevő természetre, ha nem óvjuk azt, akkor olyan hibákat követhetünk el, amelyek később nemcsak a környezetre, hanem ránk, emberekre is visszahathatnak negatívan.
A vízgazdálkodásról szólva elmondta, 1800 körül a történelmi Magyarország területének 30 százalékát borították vizes élőhelyek, az elmúlt években pedig csaknem 600 tó száradt ki a Tiszántúlon, valamint 37 olyan vízfolyás volt hazánkban, ahonnan hosszabb vagy rövidebb időre eltűnt a víz a közelmúltban, ami korábban nem volt jellemző Magyarországra.
Hozzátette,
a klímaváltozás és a korábbi helytelen vízgazdálkodás komoly gondokat okoz, és elképzelhető, hogy kiszáradhat akár a Velencei-tó vagy a Balaton is. Míg korábban a folyók szabályozása volt a legfontosabb feladat a vízgazdálkodásban, a mai generációk legfontosabb feladata az, hogy miként tudják a vizeket megtartani
- hangsúlyozta Áder János.