Elnöki szuverenitás - kockázatvállalással

Nem látjuk biztosítottnak a Tisza-frakció részéről az államfő által jelölt Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását − közölte a miniszterelnök a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. Bánó Attila Európa-érmes publicistát kérdezte a Gondola.
− Szerkesztő úr, Baka András államfő a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak. Az, hogy a köztársasági elnök a Tisza Párttal nem egyeztetett jelöltjéről, mennyiben mutatja, hogy nem akar Tisza-bábnak látszani?
− Szerintem Baka András nagy hibát követett el, amikor alkotmánysértő előzmények után vállalta az ideiglenes köztársasági elnökké történt jelölését, majd megválasztását, mert onnan kezdve
minden további lépése törvénytelennek minősíthető.
Ha ettől el tudunk tekinteni, ami nem könnyű, akkor viszont azt látjuk, hogy próbálja komolyan venni a feladatát, és a köztársasági elnök független hatásköréből fakadó döntéseket hozni. Baka András elmondta, hogy a leendő főügyész személyére tett javaslata előtt széleskörű szakmai egyeztetést folytatott ügyészekkel és vezető jogászokkal annak érdekében, hogy a legalkalmasabb szakembert jelölhesse a fontos pozícióra. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a Tisza-frakció nem fogja elfogadni Szathmáry kinevezését.
− Nem látjuk biztosítottnak a Tisza-frakció részéről az államfő által jelölt Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását - mutatott fityiszt a miniszterelnök. Mennyiben érzékelteti a politikus állapotát, hogy fejedelmi többesben fogalmazott?
− Ez már egy emelkedett szellemi állapot ahhoz képest, hogy milyen gyakran beszélt a maga nevében. A döntéseket persze, a jelek szerint továbbra is egy személyben hozza, de legalább úgy tesz, mintha ezek a Tisza Párttal közös döntések lennének. Az elmúlt hónapokban és a választási kampány során eléggé kiismertük ennek az öntörvényű politikusnak a jellemét és a magatartását.
A tiszás miniszterek és országgyűlési képviselők jószerével csak bólogatni és tapsolni mernek
a parlamentben, ha ő beszél, ráadásul helyettük is rendre ő veszi át a szót, mintha nem bízna az értelmi képességükben.
− Baka András beiktatásakor többen jelezték, hogy legföljebb néhány hétig, de leges-legföljebb néhány hónapig maradhat köztársasági elnök. Ez a mostani konfliktus mennyire teszi billenékennyé a Sándor-palotai bársonyszéket?
− Úgy látom, hogy e téren akkor lesz újabb gond, ha Baka András már nem tudja elviselni a miniszterelnök részéről érkező megaláztatásokat. Sulyok Tamás is csak pár hónapig volt erre képes, azután bedobta a törülközőt. A miniszterelnök kellemetlen modora nem csak a neki nem tetsző, kiemelkedő közszereplőket sérti, hanem azt a két- és félmillió magyar választópolgárt is, aki még tud különbséget tenni a nemzeti szuverenitás védelme és
a globalista nézetek előtt hajlongó
magatartás között.
A modortalanságra egyébként legyinthetnénk is, de itt sokkal többről, a demokráciát garantáló jogrend sérelméről van szó. A kormány, majd a parlament elfogadta a miniszterelnöki tisztség nyolc évben való korlátozását, ami a visszamenő hatályt figyelembe véve, egyértelműen Orbán Viktorral szembeni alkotmánymódosítás, vagyis személyre alkalmazott durva jogsértés.
A Tisza vezetője nyilvánvalóan retteg Orbán Viktor újabb választási győzelmétől,
ezért törvényi úton akadályozná esetleges indulását. A tiszás miniszterelnök egy sor közszereplőt és intézményvezetőt elmozdított a helyéről. Nekik legfőbb bűnük az volt, hogy merészeltek hivatalt vállalni és dolgozni az Orbán-kormány időszakában. A miniszterelnök szemszögéből ők ugyanúgy bűnösök, mint például azok az újságírók, akik kritizálni merik, vagy kényelmetlen kérdéseket intéznek hozzá.
Legújabb áldozata Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, akit Tarr Zoltán miniszter közreműködésével távolíttatott el a népszerű intézmény éléről. A Tisza-kormány nem tartja be a választási ígéreteit,
egyre több állampolgár jogérzékét, nemzeti elkötelezettségét, vallásos hitét veszi semmibe,
és már a saját táborának egy része is zúgolódik vele szemben. Sokan bízunk abban, hogy a magyarok többsége nem sokáig tűri ezt az új önkényuralmat.
Címkép: Az államelnök Miskolcon, idén augusztusi hungarológiai rendezvényen - MTI/Vajda János felvétele







