Hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt folytat nyomozást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t; a közlemény szerint egy német állampolgárságú férfi és két rendőr őrizetét rendelték el.
A tájékoztatás szerint a budapesti rendőrök november 29-én bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak egy német férfit, aki a fogdában arra panaszkodott, hogy fázik. Az egyik rendőr kiengedte, hogy a folyosón lévő ruháját felvegye, de amikor kiderült, hogy a pulóverben lévő madzag önkárosításra is alkalmas lehet, mégsem engedte meg - írta az ügyészség.
A gyanú szerint a német férfi felháborodásában ököllel állon ütötte a rendőrt, aki jelentette az esetet. Erre egy másik rendőr szaladt oda a férfihoz, majd a gyanú szerint gumibottal többször megütötte. A földre került férfit a fogdaőri feladatokat ellátó rendőr lefogta, míg társa folytatta az ütlegelését - írta a vádhatóság.
"A nyomozó ügyészek a német férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúját, míg a két rendőrrel szemben társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének a megalapozott gyanúját közölték, majd elrendelték mindhárom gyanúsított őrizetét" - olvasható a közleményben.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.