Szijjártó Péter nevetségessé tette az USA-nagykövetet
2023. december 6. 21:16

Azok után, hogy az amerikai vállalatok folyamatosan Magyarországra hozzák a beruházásaikat, azok után, hogy a második legnagyobb beruházói közösség továbbra is az amerikai, és azok után, hogy 11 százalékkal nő a kereskedelmi forgalmunk, ami minden bizonnyal megdönti a rekordját, némiképp hiteltelen negatívan beszélni a gazdasági kapcsolatokról – mutatott rá Szijjártó Péter.

A tárcavezető „vicces elemnek" minősítette a szélsőséges David Presmann dühkitörését.

Stratégiai nyugalomra int a magyar külügyminiszter az amerikai nagykövet hazánk elleni kirohanásaival szemben.

– Mi a nagykövet úrral ellentétben abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és az Egyesült Államok között jó kapcsolat legyen, ezért szerintem az a helyes a részünkről, ha önuralmat gyakorlunk, és nem kommentáljuk nagykövet úr kirohanásait – reagált a külgazdasági és külügyminiszter David Pressman újabb támadására az ATV műsorában.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, az amerikai nagykövet ismét kioktatta a kormányt, Putyin-pártisággal vádolta és bírálta Orbán Viktort a hétfői, Magyar Külügyi Intézetben elmondott beszéde miatt. David Pressman hosszan sorolta Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatait, majd rátért a szokásos kormányellenes szövegére.

magyarnemzet.hu
Címkék:
  • Latorcai Csaba: a kormány célja, hogy közös erővel gyarapodjon a nemzet
    Latorcai Csaba beszélt arról, hogy nem mindenki ért egyet azzal, hogy Magyarország, a magyar emberek évről évre egyet előreléphessenek. A Terület-és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz is azon operatív programok közé tartozik, amelyet Brüsszelben blokkolnak.
  • Erkölcsileg lenullázta magát az Európai Parlament
    Von der Leyen ténykedésével-garázdálkodásával szinte minden frakció elégedetlen, kapott is hideget-meleget a hétfői parlamenti vitában, jó kis cirkusz kerekedett Strasbourgban. Ám amikor a szavazásra került sor, azok sem támogatták a leváltását, akik nyíltan kritizálták. Ez mindent elmond az ottani állapotokról - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Kövesdi Károly.
  • Zűrzavaros ma a világ, de Gábriel arkangyal jó hírekkel szolgál
    Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
MTI Hírfelhasználó