Labdarúgó NB I - Drámai fordulat és fehérvári siker Mezőkövesden
2023. december 10. 18:41
A tabellán immár harmadik Fehérvár hosszabbításban szerzett gólokkal 2-0-ra nyert a kieső helyen álló Mezőkövesd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A fehérváriak veretlenségi sorozata így már hat találkozót számlál, míg a kövesdiek három bajnoki összecsapás óta nyeretlenek.
NB I, 16. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Fehérvár FC 0-2 (0-0)
-----------------------------------------
Mezőkövesd, 1527 néző, v.: Vad II.
Fehérvár FC:
------------
Tóth B. - Csongvai, Serafimov, Gergényi - Bese, Pető (Christensen, 50.), Flores, Katona M. (Rúben Pinto, 78.), Schön - Kodro, Szabó L. (Karamoko, 59.; Kastrati, 78.)
A mérkőzés első negyedórájában valamivel a hazaiak voltak jobbak, mindkét együttesnél gyakoriak voltak azonban a pontatlan passzok és átadások, ráadásul számos kisebb szabálytalanság miatt akadozott a játék. Összességében kiegyenlített volt a küzdelem a szünetig, de gól egyik oldalon sem esett, pedig a félidő utolsó percében mindkét csapat előtt adódott nagy lehetőség.
Fordulás után többet birtokolta a labdát és támadásban is veszélyesebb volt a hazai alakulat, míg a fehérváriaknál cserékkel próbált frissíteni a csapaton a szakmai stáb. A vendégeknek aztán a hajrához közeledve egyre inkább a védekezésre kellett koncentrálniuk, a Mezőkövesd ugyanis nyomást helyezett a riválisra, amelyet egyszer a keresztléc, egyszer pedig Tóth Balázs szép védése mentett meg a góltól.
A drámai fordulat azonban a hosszabbításban jött: egy veszélytelennek tűnő fehérvári támadás végén Pillár könyökkel ütötte szögletre a labdát, a játékvezető pedig videóbírós ellenőrzés után tizenegyest ítélt. A büntetőt Kodro magabiztosan értékesítette, két perccel később pedig egy ellentámadás végén Christensen megadta a kegyelemdöfést az egyenlítésért tíz játékossal támadó kövesdieknek.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Felszállt a fehér füst, a konklávé csütörtöki harmadik szavazása sikeres volt, Robert Prevost amerikai bíboros lett a katolikus egyház 267. pápája XIV. Leó néven.
Ma mindennél fontosabb, hogy újra béke legyen: az európai jövőt nem áldozhatjuk fel a háborús készülődés oltárán – hangsúlyozta a KDNP európai parlamenti képviselője csütörtökön közösségi oldalán, adta tájékoztatásul a Kdnp.hu.
A DK-s Vadai Ágnes kérdéseire való válaszolás már szokásszerűen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes mindennapjai részévé vált. Talán még egy hét sem telt az előző levélváltásuk óta (amiről itt számoltunk be), de máris itt az újabb kérdés. Vadainak vagy fel sem tűnik, hogy a hangulatkeltő kérdéseivel nem a kormányt, a kereszténydemokratákat, hanem a keresztény, hívő embereket, a felekezeteket, jelen esetben konkrétan a Magyar Katolikus Egyházat támadja, vagy direkt ez a célja.