Több hullámban érkezik csapadék a térségünkbe, azonban nem fog mindenütt esni, az északkeleti, keleti tájakon kisebb a csapadék kialakulásának esélye. A következő napokban is folytatódik a változékony idő.
Várható időjárás az ország területén péntek éjfélig: Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, viszont az északkeleti területeken többórás napsütés várható. Északkeleten, keleten fokozatosan megszűnik az eső, míg hazánk délnyugati felében ismétlődő jelleggel számíthatunk esőre, záporesőre, néhol zivatarra, lokálisan a Dunántúlon hullhat kiadós mennyiség. A csapadékhajlam a nap második felében ott is csökken. A keleties szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik, de zivatarok környezetében is lehet szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 27 fok között alakul, a csapadékosabb délnyugaton mérhetjük az alacsonyabb, északkeleten a magasabb értékeket. Késő estére 12 és 18 fok közé hűl le a levegő.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.